|
|
|
|
Bhutto asszony és a katonák (1.rész)
|
1989 április 27./MTI-PRESS/ -
Szinte nem múlik el nap, hogy - a baljós rendszerességgel ismétlődő afganisztáni harci jelentések, a mind elkeseredettebb összecsapások és város-ostromok kapcsán - ne esne szó Pakisztán állítólagos részvételéről a Kabul-ellenes küzdelemben. Iszlámábádból érkező szakértők irányítják a mudzsahed csoportok ténykedését - hallatszott már hosszú idő óta a vád, ami napjainkra újabb elemekkel bővült. Ma már azzal is vádolják Benazir Bhutto miniszterelnök asszony alig néhány hónappal ezelőtt alakult, Pakisztánban több, mint egy évtized után ismét polgári politikusokból álló kormányzatát, hogy a fegyverszállítmányok folyamának fenntartása mellett hírszerzési és utánpótlási fronton is messzemenően segíti a Nadzsibullah-rendszer megdöntéséért harcolókat, sőt mind többször hallatszik az is, hogy pakisztáni egységek is résztvesznek az afgán területen dúló küzdelmekben. Washingtoni vizit Mivel az állításokat éppoly gyorsan követik a határozott hangú, egyértelmű cáfolatok, természetesen nehéz dolog az igazság kibogozása. Annyi azonban világosnak tűnik, hogy a pakisztáni vezetés számára (noha Ziaul Hak tábornok-elnök tavaly őszi, máig sem felderített hátterű repülőgép-szerencsétlensége, s a genfi megállapodások nyomában végrehajtott szovjet csapatkivonás nyomán gyökeresen új helyzet állt elő, változatlanul az egyik legkényesebb kérdés az Afganisztánnal szemben követendő politika. Úgy tűnik, ez a problémakör szerepel majd első helyen a június elejére tervezett washingtoni megbeszéléseken is: Bhutto asszony, aki 35 évével a világ legfiatalabb, s a muzulmán országok legelső női kormányfője, ekkor fog először tárgyalni a Fehér Ház legmagasabb rangú illetékeseivel hatalomra kerülése óta. Az amerikai vizit már csak azért is kulcsfontosságúnak bizonyulhat, mert a korábbi szoros politikai és katonai együttműködés fenntartása, s nem utolsó sorban a több milliárdos amerikai segélycsomag érvényben tartása sok szempontból befolyásolhatja az új iszlámábádi vezetés lépéseit - otthon is. Bhutto asszony ugyanis (noha az afgán kérdés, valamint a vele összefüggő menekült-probléma kétségtelenül a leglátványosabb nehézség) megannyi súlyos dilemmával találhatja szembe magát "hazai pályán" is. (folyt.)
1989. április 27., csütörtök 12:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|