|
|
|
|
Olaszország - biztonsági öv
|
Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 1989. április 26. szerda (MTI-tud) - Olaszországban szerda éjféltől kötelező a biztonsági öv használata az autósoknak. Itáliában nagy késéssel vezetik be ezt az intézkedést, amely a nyugat-európai közösség többi országában már jó ideje érvényben van. A miniszteri rendelet súlyos pénzbüntetéssel sújtja azokat, akik ezután elmulasztják bekapcsolni az öveket, amelyeket az új gépkocsikba néhány éve kötelezően beszerelnek itt is.
Enrico Ferri közmunkaügyi miniszter, a rendelet szerzője, számos nyilatkozatban buzdította honfitársait az öv használatára, és hangoztatta, hogy a halálos balesetek számának jelentős csökkenését várja az intézkedéstől. Ferri a szerzője annak a vitatott rendeletnek is, amely tavaly nyár óta 110 kilométerben szabta meg a legnagyobb sebességet az autópályákon a hétvégeken (míg a hétköznapokon 130-ban). A parlament már felszólította a minisztert a rendelet módosítására, Ferri azonban kivont karddal védi azt, s most is értésre adta: semmiképpen sem kívánja visszavonni a sebességkorlátozást. A közlekedési szabályok (az olasz KRESZ) teljes felülvizsgálata keretében azonban aligha kerülhető el, hogy a parlament módosítsa a sok vitát kiváltott miniszteri rendeletet. +++
1989. április 26., szerda 19:04
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|