|
|
|
|
Országgyűlés - Kedd (3. rész)
|
Tölgyessy Péter elengedhetetlennek nevezte, hogy a nemzetiségek országgyűlési képviseletének megnyugtató rendezéséhez helyezzék hatályon kívül az előző Parlament márciusi döntését, amely behívással oldaná meg a kisebbségek képviseletét. Helyette a választójogi törvény módosításával, illetve alkotmányos garanciákkal kell biztosítani a magyarországi nemzetiségek parlamenti képviseletét - hangoztatta -, ezen kívül pedig már most fel kell állítani a kisebbségi jogok parlamenti biztosának intézményét, illetőleg külön törvényben kell szabályozni a kisebbségvédelmi biztosok megválasztásának módját, illetve feladatkörét.
Az alkotmánymódosítás koncepciójában helyes elképzelésnek minősítette, hogy a bizalmatlansági indítvány a végrehajtó hatalomért felelős kormányfő személyére korlátozódik, s ugyanígy a ,,konstruktív bizalmatlanság,, intézményének bevezetését. Ugyancsak lényeges - mondta -, hogy az alkotmánymódosítás kibővíti az állami számvevőkre vonatkozó szabályozást, illetőleg fontos szabályokat hoz a Magyar Nemzeti Bankról, amit autonóm intézményként kiemel a kormányzatból. Az SZDSZ frakcióvezetője végezetül indítványozta az olyan meghatározhatatlan jogfogalmakra hivatkozó passzusok kigyomlálását, mint például, hogy az ,,állambiztonság, a közerkölcs, a közrend,, alapján korlátozhatók az emberi jogok. A Parlamentnek ezenkívül többségi szavazással döntenie kell az ország történelmi címeréről. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja az alkotmány módosítását, a nagypolitikában befejeződik a rendszerváltás, s elindulhatunk az új alkotmánykoncepció kidolgozásának útján - fejezte be több mint húszperces felszólalását Tölgyessy Péter.
Hankó Faragó Miklós több hozzászólásra reagálva visszautasította, hogy az MDF és az SZDSZ megegyezését titkos paktumnak minősítsék. Leszögezte: a megállapodás az alkotmánymódosítás kérdésében senkire nézve nem jelenthet kötelező erőt. A kétharmados törvények körének szűkítését egyebek közt azzal indokolta, hogy ezek nagy része a parlamenti bizalmatlanság szülötte.
Szigethy István egyetértett azzal, hogy az országnak szüksége van új, maradandó alkotmányra. A nemzetiségek parlamenti képviseletével kapcsolatban megjegyezte: nem tartja elegendőnek, hogy az alkotmány csupán az állampolgári jogegyenlőséget deklarálja; a nemzetiségek esetében szerinte szükséges a pozitív diszkrimináció kimondása, azaz, hogy többletjogokat kapjanak. (folyt.köv.)
1990. június 5., kedd 18:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Győr egy oldal
MTV2 nézői telefonok:
"- 111-159 Koltay Balázs: Kifogásolja, hogy a halálbüntetés eltörlésével kapcsolatos vitában csak értelmiségieket kérdeznek és nem kiváncsiak a fizikai munkások véleményére. Szerinte az értelmiségieknél ez nem világnézeti kérdés, egyszerűen csak kényelmi (?) szempont.
- 285-453 Orosz János: Nem ért egyet a jogászokkal és az ott lévő szakemberekkel, hogy teljes mértékben töröljék el a halálbüntetést. Politikai elitéltnél rendben lévő, de az életellenes bűncselekményekért igenis járjon halálbüntetés. Azonkivül azzal sem ért egyet, hogy ebben az ügyben nem tartják szükségesnek a népszavazást. - 89é-o73: Aggodalmát fejezi ki az óbudai Hajógyár eladása miatt, mert rossz tapasztalatai vannak arról, amikor a Rába úgymond bekebelezte a Vörös Csillag traktorgyárat, ami azzal is járt, hogy többszáz embert elbocsátottak. Fél, hogy most is az lenne a helyzet. Balázs Emma"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|