|
|
|
|
- Választási heti összefoglaló - 3. folyt.
|
De még meg sem tartották e választásoknak még az első fordulóját sem, nemhogy a másodikat -, és nemhogy kormány alakult volna, máris azt jósolja egy olyan ismert politológus, mint Bihari Mihály a sajtóban, hogy három-négy egymást váltó kormányt követően még az első parlamenti ciklus letelte előtt újabb választásokra fog sor kerülni.
Végezetül pedig két konkrét hír: eldőlt, hogy a szavazatok számítógépes összesítését egyetlen komputerrendszer fogja végezni, az Állami Népességnyilvántartó Hivatal által kidolgozott szisztéma alapján, amelyhez azonban előzetesen szükséges az úgynevezett hamisítóprogramok elleni garanciák kidolgozása is.
Legújabb hírek szerint pedig már a szavazólapok nyomtatása is megkezdődött. Nos: hát itt tartunk 1990. március 14-ikén. +++
1990. március 14., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Győr egy oldal
MTV2 nézői telefonok:
"- 111-159 Koltay Balázs: Kifogásolja, hogy a halálbüntetés eltörlésével kapcsolatos vitában csak értelmiségieket kérdeznek és nem kiváncsiak a fizikai munkások véleményére. Szerinte az értelmiségieknél ez nem világnézeti kérdés, egyszerűen csak kényelmi (?) szempont.
- 285-453 Orosz János: Nem ért egyet a jogászokkal és az ott lévő szakemberekkel, hogy teljes mértékben töröljék el a halálbüntetést. Politikai elitéltnél rendben lévő, de az életellenes bűncselekményekért igenis járjon halálbüntetés. Azonkivül azzal sem ért egyet, hogy ebben az ügyben nem tartják szükségesnek a népszavazást. - 89é-o73: Aggodalmát fejezi ki az óbudai Hajógyár eladása miatt, mert rossz tapasztalatai vannak arról, amikor a Rába úgymond bekebelezte a Vörös Csillag traktorgyárat, ami azzal is járt, hogy többszáz embert elbocsátottak. Fél, hogy most is az lenne a helyzet. Balázs Emma"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|