|
|
|
|
Megkezdődött a filmszemle
|
1989. február 3., péntek - Bereményi Géza Eldorádó című filmjének díszelőadásával megkezdődött a XXI. Magyar Filmszemle pénteken a Budapest Kongresszusi Központban.
A nyitó vetítés után - minden eddigi seregszemlénél gazdagabb programban - 33 játék-, illetve dokumentumfilmet, köztük 22 ősbemutatót láthat majd a közönség. Emellett információs bemutatókon peregnek a Balázs Béla Stúdió alkotásai, illetve a főiskolai hallgatók vizsgafilmjei. Az előző évekhez hasonlóan sok a dokumentumfilm a mezőnyben. Nem véletlen, hiszen a korábbi szemlék díjainak tükrében is ezek a művek filmgyártásunk legerősebb vonulatát képviselik. A szemle 14 dokumentumfilmje közül különösen nagy várakozás előzi meg Sára Sándor, Ember Judit, a Gulyás testvérek, a Böszörményi-Gyarmathy alkotópáros munkáinak vetítését. A játékfilmek sorában az ismert rendezők - Jancsó Miklós, Mészáros Márta, András Ferenc, Jeles András - jelentkezése mellett új nevekkel is megismerkedhet a szakma és a filmbarát közönség. Az idei mustrán ugyanis feltűnően sok az elsőfilmes bemutatkozás. Különböző stúdiók, filmgyártó műhelyek képviseletében nyolc fiatal alkotó szerepel első munkájával a megméretést jelentő filmszemlén. A rendezvény iránti fokozott érdeklődést jól jelzi, hogy a hazai szakma képviselői mellett csaknem 30 országból több mint száz vendég - számos kritikus, producer, forgalmazó - érkezett Budapestre. A seregszemle alkotásait - Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár elnökletével - társadalmi zsüri értékeli, és február 8-án a záró díszelőadás előtt osztják majd ki a XXI. Magyar Filmszemle díjait. (MTI)
1989. február 3., péntek 20:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Győr egy oldal
MTV2 nézői telefonok:
"- 111-159 Koltay Balázs: Kifogásolja, hogy a halálbüntetés eltörlésével kapcsolatos vitában csak értelmiségieket kérdeznek és nem kiváncsiak a fizikai munkások véleményére. Szerinte az értelmiségieknél ez nem világnézeti kérdés, egyszerűen csak kényelmi (?) szempont.
- 285-453 Orosz János: Nem ért egyet a jogászokkal és az ott lévő szakemberekkel, hogy teljes mértékben töröljék el a halálbüntetést. Politikai elitéltnél rendben lévő, de az életellenes bűncselekményekért igenis járjon halálbüntetés. Azonkivül azzal sem ért egyet, hogy ebben az ügyben nem tartják szükségesnek a népszavazást. - 89é-o73: Aggodalmát fejezi ki az óbudai Hajógyár eladása miatt, mert rossz tapasztalatai vannak arról, amikor a Rába úgymond bekebelezte a Vörös Csillag traktorgyárat, ami azzal is járt, hogy többszáz embert elbocsátottak. Fél, hogy most is az lenne a helyzet. Balázs Emma"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|