|
|
|
|
Nyilvános SZDSZ-frakcióülés (1. rész)
|
1990. július 9., hétfő - A Szabad Demokraták Szövetsége
,,ellen törvényjavaslatot,, kíván előterjeszteni az
önkormányzatokról - hangzott el az SZDSZ rendhagyó frakcióülésén
hétfőn a Parlamentben, még az Országgyűlés plenáris ülése előtt.
Először történt meg ugyanis, hogy valamely parlamenti párt nyilvános
frakcióülést tartott.
A szabaddemokraták az önkormányzatokról szóló törvényjavaslat vitájában kívánják majd ismertetni ellenjavaslatukat, amely a helyi önkormányzatok önállóságából indul ki, s nem a vármegye, hanem a társulásos megye koncepcióját tartalmazza. Amennyiben az önálló törvényjavaslat koncepcióját nem tudják keresztülvinni, módosító indítványok csomagtervét terjesztenék be. Utóbbi lényege, hogy az önkormányzati törvényt ideiglenes jelleggel fogadják el, hogy megtörténhessenek a helyhatósági választások, ugyanakkor a végleges önkormányzati törvény elfogadását későbbre javasolnák.
Tölgyessy Péter frakcióvezető a Parlament Házbizottságának legutóbbi üléséről tájékoztatta képviselőtársait. Elmondta, hogy az ülésen nagy vita alakult ki az Országgyűlés tevékenységéről. A kormányzó pártok szerint a Parlament keveset ülésezik, s ez akadályozza a törvényhozói munkát, ezért szorgalmazták, hogy a rendkívüli ülésszakon szerdán is legyenek ülésnapok. Tölgyessy Péter szerint a problémát nem az ülésnapok száma, hanem a munka alacsony hatékonysága okozza. Hangsúlyozta: a plenáris ülések számának növelése akadályozná a törvényjavaslatok bizottsági előkészítését. A Házbizottság végül úgy határozott, hogy a rendkívüli ülésszak során a Parlament szerdán délutánonként ülésezik, s a plenáris ülések kezdését 10 órára hozták előre. Sikerült ,,kivédenie,, az ellenzéknek a kormányzó többség újfent felvetett javaslatát, miszerint a rendkívüli ülésszakon ne legyen mód interpellációra. Mint Tölgyessy Péter elmondta: olyan kompromisszum született, miszerint egy-egy párt hetente legfeljebb együttesen három interpellációval és kérdéssel élhet, s az interpelláló és kérdést feltevő képviselők szólási idejét 5 percben korlátozzák.
A frakcióülésen terítéken voltak az e heti ülésnapokon napirendre kerülő törvényjavaslatok és témák. A kormány pénzügyi csomagtervével kapcsolatban az SZDSZ megerősítette azt a véleményét, hogy az nem igazán koncepciózus, mivel csak a költségvetési hiány betömésének szükségessége fogalmazódik meg benne konkrétan, ugyanakkor nem tartalmazza világosan a gazdasági kibontakozás főbb irányelveit. (folyt.köv.)
1990. július 9., hétfő 11:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Merók (?) Antal vagyok, Magyarországról, Békéscsabáról. Április 15-én mi már telefonáltunk önöknek a 21-02-748-as telefonszámon, akkor felvette egy kollégá¬juk, mert munka ügyben kértünk volna információkat. Ez a munkatársuk azt ígérte, hogy a nemzetközi összekötőnél utánanéz a dolognak, hogy esetleg milyen módon tudnának bennünket foglalkoztatni kint, az NSZK-ban, vagy pedig annak a módnak is utánanézett volna, hogy egy újsághirdetést hogyan tudnánk feladni az NSZK-ban, mi lenne ennek a hivatalos formája, módja, hogy két magyar vendégmunkás munkáltatót keres Nyugat-Németországban, minimum ötéves időtartamra. Szombaton felhívtuk Önöket, hogy ezirányban visszakérdezzünk, mert megállapodtunk ebben az időpontban, hogy akkor Önök tudnak bennünket informálni, de ez a munkatársuk nem volt benn, és ezért nem sikerült utánajárni. Kaptunk egy telefonszámot, a 3055-öst, ezt ma hívtuk fel, de sajnos, ott nem tud senki sem magyarul, így sikertelen volt a próbálkozásunk. Az lenne a javaslatom, hogy szerdán, a megadott időpontban, tehát 4 és 6 óra között, de mi 4 órakor felhívjuk önöket a 21-02-746-os telefonszámon és ismételten megpróbálunk információkat szerezni. Segítségüket előre is köszönjük, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|