|
|
|
|
Az MSZDP 36. kongresszusa - harmadik nap (2. rész)
|
A kongresszus után a párt legfőbb feladata a szervezetek politikai irányítása, felkészítése az országgyűlési és a helyhatósági választásokra - szögezte le Bácskai Sándor. - Meg kell találni azokat az embereket, akik eséllyel indulhatnak a választási küzdelemben. Valamennyi alapszervezetnél, kerületi és megyei szervezetnél mielőbb tisztségviselő-választásokat kell tartani, szervezni, erősíteni az MSZDP-t, helyre kell állítani tekintélyét. A párton belüli irányzatok között a jövőben is lehetnek különbségek. Ezek összefogása, integrálása nagyon fontos, hiszen ez az eredményes működés feltétele. Végezetül arról szólt, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt komoly szerepet játszhat Kelet-Közép-Európa fokozatos demokratizálásában. ,,Biztosak vagyunk abban, hogy a Szocialista Internacionálé tagságunkat mielőbb érvényesíti.,, - fejezte be előadását Bácskai Sándor. Ez utóbbi gondolatsor folytatásaként sz MSZDP 36. kongresszusa - két tartózkodás mellett - határozatot fogadott el, miszerint a párt a szociáldemokrata értékek egyetlen magyarországi képviselőjeként kíván a Szocialista Internacionálé tagja lenni. Ezért tiltakozik az ellen, hogy a szociáldemokrata értékeket szavakban kisajátító bármely más magyarországi párt a Szocialista Internacionáléba felvételt nyerjen. (folyt. köv.)
1989. november 5., vasárnap 14:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Merók (?) Antal vagyok, Magyarországról, Békéscsabáról. Április 15-én mi már telefonáltunk önöknek a 21-02-748-as telefonszámon, akkor felvette egy kollégá¬juk, mert munka ügyben kértünk volna információkat. Ez a munkatársuk azt ígérte, hogy a nemzetközi összekötőnél utánanéz a dolognak, hogy esetleg milyen módon tudnának bennünket foglalkoztatni kint, az NSZK-ban, vagy pedig annak a módnak is utánanézett volna, hogy egy újsághirdetést hogyan tudnánk feladni az NSZK-ban, mi lenne ennek a hivatalos formája, módja, hogy két magyar vendégmunkás munkáltatót keres Nyugat-Németországban, minimum ötéves időtartamra. Szombaton felhívtuk Önöket, hogy ezirányban visszakérdezzünk, mert megállapodtunk ebben az időpontban, hogy akkor Önök tudnak bennünket informálni, de ez a munkatársuk nem volt benn, és ezért nem sikerült utánajárni. Kaptunk egy telefonszámot, a 3055-öst, ezt ma hívtuk fel, de sajnos, ott nem tud senki sem magyarul, így sikertelen volt a próbálkozásunk. Az lenne a javaslatom, hogy szerdán, a megadott időpontban, tehát 4 és 6 óra között, de mi 4 órakor felhívjuk önöket a 21-02-746-os telefonszámon és ismételten megpróbálunk információkat szerezni. Segítségüket előre is köszönjük, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|