|
|
|
|
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt kongresszusának első napja (7. rész)
|
Az esti órákba nyúló belpolitikai vitában központi kérdés volt a közelgő választások, illetve az MSZDP szereplése. Ezzel összefüggésben az MSZDP választási kampányáról elhangzott: a pártnak nem a múltjára, hanem a jövőbeni céljaira kell hivatkoznia, mert ellenkező esetben az a veszély fenyeget, hogy az MSZDP belefeledkezik önnön múltjába, s a választók egyfajta nosztalgia-pártként könyvelik el. A felszólalásokban megfogalmazódott, hogy a választásokon az MSZDP-nek hangsúlyoznia kell ellenzéki mivoltát, szembenállását a jelenlegi kormányzó párttal. Emellett érvényre kell juttatni, hogy a párt mindenképpen a békés átmenet híve, valamint, hogy nemcsak demokráciát és jogállamot, hanem jólétet és társadalmi igazságosságot szerepeltet programjában. Többen aláhúzták: a választási kampány során kiemelt figyelmet kell szentelni a nyugdíjasok helyzetének, a munkanélküliség, illetve az adórendszer kérdéseinek. Ugyancsak a választások vonatkozásában hangzott el: minden választókörzetben, illetve valamennyi listás helyen önálló jelöltet kell állítania a pártnak. Ezzel kapcsolatban felvetődött a választási szövetség kérdése is, ám a küldöttek körében egyetértés mutatkozott atekintetben, hogy az MSZDP előzetes koalíciót egyetlen párttal se kössön. A párt távlati politikai céljaival kapcsolatban elhangzott: a szociáldemokrata pártnak feltétlenül össze kell kapcsolnia a magánkezdeményezések, a vállalkozások támogatását a szociális érzékenységgel és a munkavállalók védelmével. A jelenlegi belpolitikai helyzetet elemezve több felszólaló is leszögezte: a szociáldemokrata pártnak egyértelműen fel kell lépnie az ellen, hogy korábbi kommunista vezetők kisajátítsák a szociáldemokrácia eszméit. Hangsúlyozták: a kommunista világmozgalom - s ezen belül a hazai kommunisták helyzetének - válsága nem oldható meg a cégtábla átfestésével, a korábbi kommunista párt szociáldemokrata alapokra épülő szocialista párttá alakításával. (folyt. köv.)
1989. november 3., péntek 20:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Merók (?) Antal vagyok, Magyarországról, Békéscsabáról. Április 15-én mi már telefonáltunk önöknek a 21-02-748-as telefonszámon, akkor felvette egy kollégá¬juk, mert munka ügyben kértünk volna információkat. Ez a munkatársuk azt ígérte, hogy a nemzetközi összekötőnél utánanéz a dolognak, hogy esetleg milyen módon tudnának bennünket foglalkoztatni kint, az NSZK-ban, vagy pedig annak a módnak is utánanézett volna, hogy egy újsághirdetést hogyan tudnánk feladni az NSZK-ban, mi lenne ennek a hivatalos formája, módja, hogy két magyar vendégmunkás munkáltatót keres Nyugat-Németországban, minimum ötéves időtartamra. Szombaton felhívtuk Önöket, hogy ezirányban visszakérdezzünk, mert megállapodtunk ebben az időpontban, hogy akkor Önök tudnak bennünket informálni, de ez a munkatársuk nem volt benn, és ezért nem sikerült utánajárni. Kaptunk egy telefonszámot, a 3055-öst, ezt ma hívtuk fel, de sajnos, ott nem tud senki sem magyarul, így sikertelen volt a próbálkozásunk. Az lenne a javaslatom, hogy szerdán, a megadott időpontban, tehát 4 és 6 óra között, de mi 4 órakor felhívjuk önöket a 21-02-746-os telefonszámon és ismételten megpróbálunk információkat szerezni. Segítségüket előre is köszönjük, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|