|
|
|
|
Für Lajos Békésben
|
1989. november 2., csütörtök - Csütörtökön délelőtt Für Lajos, az MDF köztársaságielnök-jelöltje fölszólalt a Békés Megyei Tanács ülésén, s ezzel megkezdte egésznapos bemutatkozó látogatását Békésben. für Lajos a megyei tanács tagjai előtt fölvázolta a Magyar Demokrata Fórum országépítő terveit, s látogatásának helyére utalva egyebek közt megállapította: nem azért jött a viharsarokba, hogy vihart kavarjon; az elégedetlenségből táplálkozó vihar helyett tisztító szélre és életet adó esőre van szüksége e sokat próbált tájnak és országnak. A megyei tanács békéscsabai városházi ülésén tett villámlátogatása után Für Lajos a megye egyházi vezetőivel tárgyalt. Az MDF köztársaságielnök-jelöltje a nap során ellátogat több intézménybe, s késő délután Gyulán az Erkel Ferenc Művelődési Központban, este pedig Békéscsabán az Ifiházban tartandó nagygyűlésen mond beszédet. (MTI)
1989. november 2., csütörtök 11:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Merók (?) Antal vagyok, Magyarországról, Békéscsabáról. Április 15-én mi már telefonáltunk önöknek a 21-02-748-as telefonszámon, akkor felvette egy kollégá¬juk, mert munka ügyben kértünk volna információkat. Ez a munkatársuk azt ígérte, hogy a nemzetközi összekötőnél utánanéz a dolognak, hogy esetleg milyen módon tudnának bennünket foglalkoztatni kint, az NSZK-ban, vagy pedig annak a módnak is utánanézett volna, hogy egy újsághirdetést hogyan tudnánk feladni az NSZK-ban, mi lenne ennek a hivatalos formája, módja, hogy két magyar vendégmunkás munkáltatót keres Nyugat-Németországban, minimum ötéves időtartamra. Szombaton felhívtuk Önöket, hogy ezirányban visszakérdezzünk, mert megállapodtunk ebben az időpontban, hogy akkor Önök tudnak bennünket informálni, de ez a munkatársuk nem volt benn, és ezért nem sikerült utánajárni. Kaptunk egy telefonszámot, a 3055-öst, ezt ma hívtuk fel, de sajnos, ott nem tud senki sem magyarul, így sikertelen volt a próbálkozásunk. Az lenne a javaslatom, hogy szerdán, a megadott időpontban, tehát 4 és 6 óra között, de mi 4 órakor felhívjuk önöket a 21-02-746-os telefonszámon és ismételten megpróbálunk információkat szerezni. Segítségüket előre is köszönjük, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|