|
|
|
|
Parlament - első nap (28. rész)
|
Király Zoltán (Csongrád m., 5. vk.) ragaszkodott ------------- ahhoz, hogy az Országgyűlés ne hagyja figyelmen kívül a 114 ezer aláírást, mert - mint mondotta - azok jogszerűségét nem lehet megkérdőjelezni. Indítványozta, hogy az eredetileg megfogalmazott kérdések szerepeljenek a szavazólapon, kiegészítve a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság magyarázatával. Bödőné Rózsa Edit (Csongrád m., 3. vk.), a Taurus Gumigyár ----------------- energetikusa több képviselőtársával is vitába bocsátkozva, hangsúlyozta, hogy az SZDSZ teremtette helyzetet a mai magyar megújulásból táplálkozó demokráciában természetesnek kell tekinteni. Támogatta viszont Balla Évának azt a javaslatát, hogy a köztársaságielnök-választással kapcsolatos kérdés indoklása - a jogi bizottság javaslatától eltérően - tényszerű és objektív legyen. Véleménye szerint a kérdést úgy kell feltenni: a köztársasági elnök megválasztása az országgyűlési képviselők választása előtt népszavazással, vagy a képviselőválasztás után, a módosított alkotmány értelmében az Országgyűlés által történjék-e. Mint mondotta: pontosan megfogalmazott szövegszerű javaslatát benyújtja a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságnak. Az elnöklő Fodor István a vitában elhangzott módosító javaslatokat a jogi bizottságnak mérlegelésre kiadta, majd az októberi ülésszak első munkanapját bezárta. A plénum kedden reggel 9 órakor e kérdéskör tárgyalásával folytatja munkáját. x x x (folyt.köv. )
1989. október 30., hétfő 20:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Merók (?) Antal vagyok, Magyarországról, Békéscsabáról. Április 15-én mi már telefonáltunk önöknek a 21-02-748-as telefonszámon, akkor felvette egy kollégá¬juk, mert munka ügyben kértünk volna információkat. Ez a munkatársuk azt ígérte, hogy a nemzetközi összekötőnél utánanéz a dolognak, hogy esetleg milyen módon tudnának bennünket foglalkoztatni kint, az NSZK-ban, vagy pedig annak a módnak is utánanézett volna, hogy egy újsághirdetést hogyan tudnánk feladni az NSZK-ban, mi lenne ennek a hivatalos formája, módja, hogy két magyar vendégmunkás munkáltatót keres Nyugat-Németországban, minimum ötéves időtartamra. Szombaton felhívtuk Önöket, hogy ezirányban visszakérdezzünk, mert megállapodtunk ebben az időpontban, hogy akkor Önök tudnak bennünket informálni, de ez a munkatársuk nem volt benn, és ezért nem sikerült utánajárni. Kaptunk egy telefonszámot, a 3055-öst, ezt ma hívtuk fel, de sajnos, ott nem tud senki sem magyarul, így sikertelen volt a próbálkozásunk. Az lenne a javaslatom, hogy szerdán, a megadott időpontban, tehát 4 és 6 óra között, de mi 4 órakor felhívjuk önöket a 21-02-746-os telefonszámon és ismételten megpróbálunk információkat szerezni. Segítségüket előre is köszönjük, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|