|
|
|
|
A koalícióról
|
München, 1989. július 30. (SZER, Világhíradó) - A Magyar Nemzet szerdán, a Népszabadság és a Magyar Hírlap csütörtökön adott hírt arról, hogy nem lesz nagykoalíció Lengyelországban. Kedden zajlott le Jaruzelski és Walesa találkozója, amelyen az újonnan megválasztott köztársasági elnök a kommunista párt és a Szolidaritás együttes kormányzását javasolta, úgy azonban, hogy a miniszterelnöki, a külügyi, a honvédelmi és a belügyi tárcát a négy évtizede uralkodó párt tartaná meg magának. Walesa elutasította az ajánlatot. A választásokat egyértelműen a Szolidaritás nyerte meg, olyan fölénnyel, amelyre korábban senki sem számított. Miért venne részt olyan kormányban, amelyben a kulcspozíciók a vesztes birtokában maradnának? Ám nemcsak a kulcspozíciókról van szó, hanem méginkább arról, hogy a Jaruzelski által elképzelt kormány kommunista miniszterei továbbra is ki lennének szolgáltatva a lengyel pártvezetésnek, és ez a vezetés belső ellentétei miatt csupán a szükséges tettek akadályozására képes. Kompromisszumra azonban még mindig van lehetőség Lengyelországban. A Szolidaritás olyan parlamenti bizottság felállítását javasolta, amely fele részben kormánypártiakból, fele részben ellenzékiekből állna, és amely folyamatosan ellenőrizné a demokratikus átalakulás programjának végrehajtását. Elképzelhető, hogy egy átmeneti időszakban ez a bizottság hozhatná létre azt az együttműködést, amely nélkül Lengyelország nem juthat ki a bajból. Koalíciós kormányt javasolt a választások utánra Nyers Rezső Magyarországon is a lapoknak július 25-ikén adott interjújában. Az új kormánynak - mondta - olyan súlyos gazdasági döntésekre kell elhatároznia magát, amelyek nemzeti megegyezést tesznek szükségessé. Az MSZMP - tette hozzá - egymagában nem képes a kormányzásra. Nem képes erre más párt sem, még akkor sem, ha abszulút többséget szerez a választásokon. (folyt.)
1989. július 30., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Merók (?) Antal vagyok, Magyarországról, Békéscsabáról. Április 15-én mi már telefonáltunk önöknek a 21-02-748-as telefonszámon, akkor felvette egy kollégá¬juk, mert munka ügyben kértünk volna információkat. Ez a munkatársuk azt ígérte, hogy a nemzetközi összekötőnél utánanéz a dolognak, hogy esetleg milyen módon tudnának bennünket foglalkoztatni kint, az NSZK-ban, vagy pedig annak a módnak is utánanézett volna, hogy egy újsághirdetést hogyan tudnánk feladni az NSZK-ban, mi lenne ennek a hivatalos formája, módja, hogy két magyar vendégmunkás munkáltatót keres Nyugat-Németországban, minimum ötéves időtartamra. Szombaton felhívtuk Önöket, hogy ezirányban visszakérdezzünk, mert megállapodtunk ebben az időpontban, hogy akkor Önök tudnak bennünket informálni, de ez a munkatársuk nem volt benn, és ezért nem sikerült utánajárni. Kaptunk egy telefonszámot, a 3055-öst, ezt ma hívtuk fel, de sajnos, ott nem tud senki sem magyarul, így sikertelen volt a próbálkozásunk. Az lenne a javaslatom, hogy szerdán, a megadott időpontban, tehát 4 és 6 óra között, de mi 4 órakor felhívjuk önöket a 21-02-746-os telefonszámon és ismételten megpróbálunk információkat szerezni. Segítségüket előre is köszönjük, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|