|
|
|
|
Temetés - spanyol (1.rész)
|
Meruk József, az MTI tudósítója jelenti:
Madrid, 1989. június 17. szombat (MTI-tud) - Az El País című befolyásos madridi napilap tudósítása szerint Budapesten emberek százezrei kérik, hogy vessenek véget a kommunista rendszernek és vonuljanak ki a szovjetek.
Hermann Tertsch, a lap kelet-szakértője beszámolójában azt emeli ki, hogy nem volt incidens a pénteki megemlékezésen és az emberek nyugodtan tértek meg otthonukba. Mindazonáltal a spanyol tudósító következtetése szerint az ellenzék szervezési sikere mozgásba lendítheti a reformokat ellenző erőket mind Magyarországon, mind pedig a szomszédos államokban. Az El País megemlíti, hogy a megjelentek között ott volt a kormány és az állam képviselője és a szovjet nagykövetség munkatársa is. Demonstratív távolmaradásnak minősítette a kínai, a román, az albán és az észak-koreai képviselő elmaradását. A spanyol lap kérdésesnek nevezi, hogy miként reagál Moszkva erre a megemlékezésre. Ifjabb Rajk László szavait idézi, aki szerint vélhetően a Szovjetunió most eléggé elfoglalt a saját ügyeivel. Az El País szombati száma vezércikkben is foglalkozott az eseménnyel. Kiemelte, hogy Nagy Imre emlékének tisztelete egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar nép megerősíti a függetlenséghez való jogát. Ez lehetetlen lett volna a peresztrojka előtt. Ma viszont összeegyeztethető az új szovjet szövetségesi koncepcióval. A vezércikk a kormányzaton és a kommunista párton belül a Pozsgay vezette reformista szárny erőfeszítései eredményének tudja be a megemlékezés létrejöttét. Ez alternatíva lehet egy jövőbeli választáson Nagy szellemi örökségeként, hiszen ezt nem szennyezi be gyilkosainak bűne és nem árnyékolja be a lengyel kommunisták által elszenvedett megaláztatás - áll a vezércikkben. (folyt.)
1989. június 17., szombat 08:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Merók (?) Antal vagyok, Magyarországról, Békéscsabáról. Április 15-én mi már telefonáltunk önöknek a 21-02-748-as telefonszámon, akkor felvette egy kollégá¬juk, mert munka ügyben kértünk volna információkat. Ez a munkatársuk azt ígérte, hogy a nemzetközi összekötőnél utánanéz a dolognak, hogy esetleg milyen módon tudnának bennünket foglalkoztatni kint, az NSZK-ban, vagy pedig annak a módnak is utánanézett volna, hogy egy újsághirdetést hogyan tudnánk feladni az NSZK-ban, mi lenne ennek a hivatalos formája, módja, hogy két magyar vendégmunkás munkáltatót keres Nyugat-Németországban, minimum ötéves időtartamra. Szombaton felhívtuk Önöket, hogy ezirányban visszakérdezzünk, mert megállapodtunk ebben az időpontban, hogy akkor Önök tudnak bennünket informálni, de ez a munkatársuk nem volt benn, és ezért nem sikerült utánajárni. Kaptunk egy telefonszámot, a 3055-öst, ezt ma hívtuk fel, de sajnos, ott nem tud senki sem magyarul, így sikertelen volt a próbálkozásunk. Az lenne a javaslatom, hogy szerdán, a megadott időpontban, tehát 4 és 6 óra között, de mi 4 órakor felhívjuk önöket a 21-02-746-os telefonszámon és ismételten megpróbálunk információkat szerezni. Segítségüket előre is köszönjük, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|