|
|
|
|
A Minisztertanács Bős-Nagymarosi Beruházást Ellenőrző Társadalmi Bizottságának állásfoglalása a Bős-Nagymarosi Vízlépcső fő műveinek és a járulékos beruházások készültségi fokáról (1. rész) (OS)
|
1989. május 10., szerda - 1. A Bizottság az 1989. május 5-6-i szigetközi helyszíni szemle tapasztalatai alapján megállapítja, hogy a térségben egyre növekvő távolság észlelhető a BNV műszaki állapota, valamint a járulékos beruházások készültségi foka között. A fő művi beruházások (dunakiliti tározó és kapcsolódó létesítmények, bősi erőmű) az előre megszabott ütem szerint folynak, a járulékos közcélú beruházások pedig jelentősen elmaradtak. Mind a késés, mind e tennivalók együttes megvalósításának esetleges elmaradása reális gazdasági, környezeti és politikai károkkal fenyeget. 2. A Bizottság megállapította, hogy nem, vagy csak részben, illetőleg jelentős időbeli késéssel kerültek végrehajtásra az Országgyűlés 1988. októberi határozatában, valamint a Minisztertanácsnak az Országgyűlési döntés megvalósítását szolgáló határozatának vonatkozó pontjában írt feladatok. 3. A Bizottság megítélése szerint e tények a BNV ellenzőinek érvelését, tárgyalási pozícióját erősítik. 4. A Bizottság felhívja a figyelmet, hogy a beruházás fő művei és a járulékos beruházások elkészültének ügyét nem szabad egymástól elszakítani, hanem egységként kell kezelni, mert a társadalom előtt csakis az egyidejű infrastruktúrális fejlesztéssel, meliorációval, egyéb közcélú beruházásokkal együtt lehet felmutatni nemzeti érdeket, a térség és az ország javát szolgáló értékeket. Szükséges a két folyamat összhangba hozatala, a mozgósítható anyagi és személyi eszközök koncentrálása, a Kormánynak az üggyel kapcsolatos hazai és nemzetközi kondícióinak javítása érdekében is. 5. A Bizottság tapasztalata szerint a térség lakossága az életét zavaró körülményeket, mint az építkezés szükségszerű vonzatát ezideig megértéssel fogadta. Tette ezt annak reményében, hogy a települések épített környezetében keletkező károsodásokat (pl. Dunakilitiben) a beruházó természetesen elismeri és vállalja ezért a kártérítést. Másodszor pedig - és ennek jelentősége nagyobb - azért vállalt terheket, köztük anyagi terheket a térség lakossága, mert a beruházás következtében és ezzel egyidejűleg pozitív változást remélt ettől a mikrokörnyezetében. E pozitív változást - többek között - a kellő időben megépülő víz- és csatornaművek jelentették volna. A tényhelyzet az OVIBER elutasító magatartásával párosul. (folyt.köv.)
1989. május 10., szerda 16:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Merók (?) Antal vagyok, Magyarországról, Békéscsabáról. Április 15-én mi már telefonáltunk önöknek a 21-02-748-as telefonszámon, akkor felvette egy kollégá¬juk, mert munka ügyben kértünk volna információkat. Ez a munkatársuk azt ígérte, hogy a nemzetközi összekötőnél utánanéz a dolognak, hogy esetleg milyen módon tudnának bennünket foglalkoztatni kint, az NSZK-ban, vagy pedig annak a módnak is utánanézett volna, hogy egy újsághirdetést hogyan tudnánk feladni az NSZK-ban, mi lenne ennek a hivatalos formája, módja, hogy két magyar vendégmunkás munkáltatót keres Nyugat-Németországban, minimum ötéves időtartamra. Szombaton felhívtuk Önöket, hogy ezirányban visszakérdezzünk, mert megállapodtunk ebben az időpontban, hogy akkor Önök tudnak bennünket informálni, de ez a munkatársuk nem volt benn, és ezért nem sikerült utánajárni. Kaptunk egy telefonszámot, a 3055-öst, ezt ma hívtuk fel, de sajnos, ott nem tud senki sem magyarul, így sikertelen volt a próbálkozásunk. Az lenne a javaslatom, hogy szerdán, a megadott időpontban, tehát 4 és 6 óra között, de mi 4 órakor felhívjuk önöket a 21-02-746-os telefonszámon és ismételten megpróbálunk információkat szerezni. Segítségüket előre is köszönjük, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|