|
|
|
|
A Radikális Párt Kongresszusa - 3. nap (1. rész)
|
1989. április 24., hétfő - Továbbra is sokféle témájú felszólalások és javaslatok jegyében zajlik Budapesten a Radikális Párt Kongresszusa. A tanácskozás harmadik napján főleg a párt belső ügyeit érintették a küldöttek, de általánosabb, a szabadságjogokkal, a demokráciával, a világ környezetvédelmével kapcsolatos kérdések is nagy hangsúlyt kaptak a radikálisok eszmecseréjén.
A kongresszuson felszólalt az Európai Parlament néhány képviselője, így Carol Tongue brit munkáspárti politikus, George de Bremond D,ars francia liberális politikus. Szót kaptak a Charta 77 mozgalom csehszlovák képviselői és a fiatal szlovén szocialisták is. Jozef Begun, aki zsidóként éppen a radikálisok segítségével hagyta el a Szovjetuniót, háláját fejezte ki e nemzetek feletti pártnak. Felszólalt Francesca Scopelliti is, aki a nemrég elhunyt neves olasz televíziós műsorvezető, Enzo Tortora élettársaként vált ismertté. Az asszony elmondta: arra kérte a magyar hatóságokat, hogy a radikálisok látogatást tehessenek egy magyar börtönben. (A Radikális Párt Olaszországban is sokat foglalkozott a börtönlakók jogi helyzetével, s magát Tortorát is annak idején a börtön fenyegette, de egy bíróság felmentette őt a vádak alól. A Radikális Párt számára ezért jelképpé vált Tortora neve). Gianfranco Spadaccia, a Radikális Párt olaszországi szenátora az MDSZ, az SZDSZ és a Fidesz képviselőjének egy nappal korábban elhangzott beszédére válaszolt. (E szervezetek a kongresszuson élesen bírálták a mai magyar politikai rendszert és a demokrácia magyarországi helyzetet). A szenátor emlékeztette ezeket a szervezeteket, hogy több más kelet-európai országban hatalmon lévő kormányok még egy lépést sem tettek a peresztrojka érvényesítéséért. Az olasz politikus szerint sok múlik majd azon, hogy kialakul-e megfelelő párbeszéd az alternatív szervezetek és a magyar kormány között, s hogy milyen mértékben nő a reformkommunisták száma Magyarországon. Felszólalt a kongresszuson Staller Ilona, a híres pornósztár is, aki a párt színeit képviseli az olasz Parlamentben. A Magyar Eszperantó Szövetség képviseletében Rados Péter András terjesztette elő javaslatát, amelynek lényege: a Radikális Párt elméletileg használja a világ összes nyelvét, és az eszperantót nyilvánítsa hivatalos nyelvévé. (folyt. köv.)
1989. április 24., hétfő 20:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Merók (?) Antal vagyok, Magyarországról, Békéscsabáról. Április 15-én mi már telefonáltunk önöknek a 21-02-748-as telefonszámon, akkor felvette egy kollégá¬juk, mert munka ügyben kértünk volna információkat. Ez a munkatársuk azt ígérte, hogy a nemzetközi összekötőnél utánanéz a dolognak, hogy esetleg milyen módon tudnának bennünket foglalkoztatni kint, az NSZK-ban, vagy pedig annak a módnak is utánanézett volna, hogy egy újsághirdetést hogyan tudnánk feladni az NSZK-ban, mi lenne ennek a hivatalos formája, módja, hogy két magyar vendégmunkás munkáltatót keres Nyugat-Németországban, minimum ötéves időtartamra. Szombaton felhívtuk Önöket, hogy ezirányban visszakérdezzünk, mert megállapodtunk ebben az időpontban, hogy akkor Önök tudnak bennünket informálni, de ez a munkatársuk nem volt benn, és ezért nem sikerült utánajárni. Kaptunk egy telefonszámot, a 3055-öst, ezt ma hívtuk fel, de sajnos, ott nem tud senki sem magyarul, így sikertelen volt a próbálkozásunk. Az lenne a javaslatom, hogy szerdán, a megadott időpontban, tehát 4 és 6 óra között, de mi 4 órakor felhívjuk önöket a 21-02-746-os telefonszámon és ismételten megpróbálunk információkat szerezni. Segítségüket előre is köszönjük, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|