|
|
|
|
Nguyen Van Linh
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. április 24. hétfő (MTI-t ud ) - Moszkvából Havannába utazott Nguyen Van Linh, a Vietnami Kommunista Párt főtitkára. A vietnami politikus hivatalos baráti látogatást tesz Kubában. Nguyen Van Linh csütörtökön érkezett a szovjet fővárosba, ahol szovjet vezetőkkel folytatott megbeszélést. Vele egyidőben tárgyalt szovjet kollégájával a vietnami külügyminiszter.
A megbeszélésekről szóló tájékoztatás szerint azok egyik fő témája az ázsiai térség néhány konkrét problémája volt. Ezek között első helyen az indokínai helyzet, a kambodzsai konfliktus szerepelt. Moszkvában is elégedetten fogadták a vietnami csapatok kambodzsai kivonására vonatkozó bejelentés tényét, hiszen ezt az eseményt a válság politikai rendezéséhez vezető egyik nagyon fontos lépésként ítélik meg. E témának az ad különös időszerűséget, hogy hamarosan sor kerül Mihail Gorbacsov kínai látogatására, amely a csúcstalálkozók több évtizedes szünete után a kapcsolatok teljes körű helyreállításához vezet. Ismeretes, hogy a két ázsiai szocialista nagyhatalom viszonyában az egyik terhet éppen az indokínai konfliktus megoldatlansága, s abban a vietnami szerepvállalás eltérő megítélése jelentette. +++ sa/ve ki
1989. április 24., hétfő 09:56
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Merók (?) Antal vagyok, Magyarországról, Békéscsabáról. Április 15-én mi már telefonáltunk önöknek a 21-02-748-as telefonszámon, akkor felvette egy kollégá¬juk, mert munka ügyben kértünk volna információkat. Ez a munkatársuk azt ígérte, hogy a nemzetközi összekötőnél utánanéz a dolognak, hogy esetleg milyen módon tudnának bennünket foglalkoztatni kint, az NSZK-ban, vagy pedig annak a módnak is utánanézett volna, hogy egy újsághirdetést hogyan tudnánk feladni az NSZK-ban, mi lenne ennek a hivatalos formája, módja, hogy két magyar vendégmunkás munkáltatót keres Nyugat-Németországban, minimum ötéves időtartamra. Szombaton felhívtuk Önöket, hogy ezirányban visszakérdezzünk, mert megállapodtunk ebben az időpontban, hogy akkor Önök tudnak bennünket informálni, de ez a munkatársuk nem volt benn, és ezért nem sikerült utánajárni. Kaptunk egy telefonszámot, a 3055-öst, ezt ma hívtuk fel, de sajnos, ott nem tud senki sem magyarul, így sikertelen volt a próbálkozásunk. Az lenne a javaslatom, hogy szerdán, a megadott időpontban, tehát 4 és 6 óra között, de mi 4 órakor felhívjuk önöket a 21-02-746-os telefonszámon és ismételten megpróbálunk információkat szerezni. Segítségüket előre is köszönjük, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|