|
|
|
|
Kína - kieg. mtik 1004 és 1005-höz
|
Peking, Washington, 1989. május 23. kedd (Reuter/AP) - Vuhanban, a Kína középső részén lévő nagyvárosban is rendkívüli állapotra emlékeztető intézkedéseket vezettek be a hatóságok. Amint a kínai televízió hétfő esti híradójában megfogalmazták ,,a Pekingben bevezetettekhez hasonló szellemű,, intézkedésekről van szó. A vuhani városi hatóságok azzal indokolták lépésüket, hogy helyi diákok ülősztrájkja május 16-án lehetetlenné tette a forgalmat a város egyik stratégiai fontosságú hídján. A televízió jelentése szerint Vuhanban a katonai rendőrség közreműködésével vasárnapra ,,sikerült helyreállítani a rendet,,. A jelentésből nem derült ki, hogy pontosan mikor vezették be ezeket az intézkedéseket, és az sem, hogy érvényben vannak-e még.
A brit Reuter hírügynökség szemtanúk beszámolójára hivatkozva jelentette kedden, hogy a múlt hét végén és e hétfőn diákok és munkások tízezrei tüntettek a kelet-kínai Nanking városban is. A Zsenmin Zsipao, a Kínai KP központi lapja kedden hírt adott arról, hogy a hadsereg néhány, korábban odavezényelt egységét visszavonták Pekingből, nem közölte azonban hányat, hova és miért. A pekingi diákmozgalom vezetői kedden reggel tanácskozásra ültek össze, eldöntendő, hogy a diákok továbbra is ,,megszállva tartsák-e,, a Tienanmen teret. Az amerikai AP hírügynökség értesülése szerint erősödik a diákvezetők körében az a hangulat, hogy részint a téren uralkodó, egyre nyomorúságosabb körülmények miatt, részint pedig az egyértelmű eredmények hiánya miatt be kellene fejezni ezt az akciót. Hírügynökségi jelentések szerint hétfőn a kínai hadsereg több mint száz főtisztje írt alá egy levelet, amelyben a magas rangú katonák a fővárosban bevezetett rendkívüli állapot megszüntetését követelik a kormánytól. A pekingi vezetés a mostani nagyszabású tüntetések ellenére is folytatni kívánja a politikai nyitást mind saját népe, mind pedig a külvilág felé, ám ehhez szüksége van bizonyos mérvű belpolitikai stabilitásra - mondta Van Li, a kínai Országos Népi Gyűlés (parlament) elnöke hétfőn Washingtonban. Szavait James Baker amerikai külügyminiszter idézte újságírók előtt, amikor beszámolt a sajtónak a kínai politikussal tartott hétfői találkozójáról. +++
1989. május 23., kedd 08:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|