|
|
|
|
Az állampolgárságról szóló magyar-román egyezmény (2.)
|
- Köztudott, hogy Magyarország csatlakozott a genfi menekültügyi konvencióhoz. Ez azt jelenti, hogy a Romániából hazánkba érkezők menekült státuszt kaptak. Ha ők bármilyen módon magyar állampolgárok lesznek, elveszítik e státuszukat, s le kell mondaniuk az ezzel járó különféle jogosultságokról, például a segélyekről is. - A Romániával kötött egyezmény öt évig van hatályban, s további öt évre meghosszabbodik, ha a lejártát megelőző 6 hónapon belül valamelyik fél fel nem mondja. Ennek értelmében Magyarországnak ez év augusztus 10. és 1990. február 10. között kellene nyilatkoznia az egyezmény esetleges módosításának, vagy felbontásának szándékáról. - Ha hazánk netán felmondaná e szerződést, akkor honosítani lehetne a romániai menekülteket, ám eredeti állampolgárságuk is megmaradna. A kettős állampolgárokat minden állam úgy tekinti - természetesen abban az esetben, ha az egyik saját állampolgársága -, hogy területén nem veszi figyelembe a másikat. Egy magyar-román kettős állampolgárnak Romániában például a magyar külképviselet nem nyújthat jogvédelmet, hiszen ő ott román állampolgárnak minősül. - Ha az egyezmény további öt évre hatályban marad, a hazánkban élő román állampolgárok akkor szerezhetnek magyar állampolgárságot, ha a Román Államtanács elbocsátja őket a román állampolgárság kötelékéből. Ám kétségtelen, hogy ez egy hosszadalmas folyamat. Minden állam maga szabályozza, milyen feltételeket szab ehhez, milyen illetéket állapít meg erre az esetre, és így tovább. - Bizonyára e jogi problémák is érzékeltetik, mennyire bonyolult kérdések ezek. A politikai döntést megelőzően mindenképpen mérlegelni kell azt is, hogy az egyezmény esetleges felbontása milyen válaszlépéseket vonna maga után - mondotta végezetül dr. Madari Edit az MTI munkatársának. (MTI)
1989. május 1., hétfő 22:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Pelyhe László vagyok. A Magyar Demokrata Fórum XIII. kerületi szervezetének a tagja, egyben a Magyar Televízió Magyar Demokrata Fórum budapesti csoportjának is a tagja. Az ügy, ami miatt telefonálok, a következő: Megalakult a XIII. kerületi független kerekasztal. Ennek rész vevőinek első dolga volt szolidaritásáról és teljes támogatásáról biztosítani a Magyar Demokrata Fórum XIII. kerületi-csoportja szervezete által megfogalmazott, a múlt heti Magyar Nemzetben megjelent állásfoglalást, miszerint a rendőrség durva magatartását kritizáltuk. Ezt szerettük volna Kasza Lászlónak elmondani, hogy a XIII. kerületben, a nagy munkásosztály mítosszal rendelkező Angyalföldön, megalakult a független kerekasztal. Fontosnak tartottuk volna, ezért kerestem őt a szállóban, de már elutazott."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 21. Ezen a napon ülést tartott a párt operatív bizottsága, amelynek során előterjesztésem alapján megvitattuk az alkotmány koncepciót és a politikai pártokról szóló törvényjavaslatot. Ezzel kapcsolatban kiadott közleményt a Magyar Nemzet 1989. április 24-én teljes terjedelmében közölte
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|