|
|
|
|
Az állampolgárságról szóló magyar-román egyezmény (1.)
|
1989. május 2., kedd - Több fórumon - így az Országgyűlés januári ülésszakán is - elhangzott: Magyarország bontsa fel a Romániával 1979-ben kötött, a kettős állampolgárság megelőzéséről szóló egyezményt. Ezt 1980. évi 2. törvényerejű rendeletével hirdette ki az Elnöki Tanács.
Az egyezmény létrejöttének előzményeiről, esetleges felbontásának, illetve meghosszabbításának következményeiről kérdezte dr. Madari Editet, a Belügyminisztérium állampolgársági alosztályának vezetőjét az MTI munkatársa. - E szerződést - amely a szocialista országokkal kötött hasonló egyezmények egyike - 1979-ben írta alá hazánk Romániával. A kétoldalú egyezményeket azért kötötték, hogy kiküszöböljék a - nagyrészt házasságkötéssel létrejött - kettős állampolgárságból származó hátrányokat. A jogszabályok lehetőséget adnak arra, hogy az érintettek eldöntsék, melyik állampolgárságot kívánják megtartani, s nyilatkozatukat követően automatikusan megszünik a másik. A vegyes házasságokból született gyermekek állampolgárságáról szüleik határoznak. Azért, hogy újabb kettős állampolgárságok ne jöjjenek létre - a jogszabályok értelmében -, csak úgy szerezhető meg a másik ország állampolgársága, ha elbocsátották az érintetteket az addigiból. - A közvélemény valószínűleg nem gondol arra, milyen nehézségeket okozhat, ha valakinek két állampolgársága van. Gondoljunk a legegyszerűbbre: ha a két állam joga szerint különböző életkorban válik nagykorúvá, akkor tisztázatlan lesz, hogy mikor köthet házasságot. - A hazánkba érkező romániai menekültek helyzetének rendezését valóban sokan az állampolgárságról szóló egyezmény felbontásával látják megoldhatónak. Véleményem szerint az állampolgárság rendezése lehet az utolsó az intézkedések sorában; előbb a szociális, gazdasági és kulturális kérdéseket kell megoldani, s azután az állampolgárság rendezését, a magyar útlevelet. (folyt. köv.)
1989. május 1., hétfő 22:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Pelyhe László vagyok. A Magyar Demokrata Fórum XIII. kerületi szervezetének a tagja, egyben a Magyar Televízió Magyar Demokrata Fórum budapesti csoportjának is a tagja. Az ügy, ami miatt telefonálok, a következő: Megalakult a XIII. kerületi független kerekasztal. Ennek rész vevőinek első dolga volt szolidaritásáról és teljes támogatásáról biztosítani a Magyar Demokrata Fórum XIII. kerületi-csoportja szervezete által megfogalmazott, a múlt heti Magyar Nemzetben megjelent állásfoglalást, miszerint a rendőrség durva magatartását kritizáltuk. Ezt szerettük volna Kasza Lászlónak elmondani, hogy a XIII. kerületben, a nagy munkásosztály mítosszal rendelkező Angyalföldön, megalakult a független kerekasztal. Fontosnak tartottuk volna, ezért kerestem őt a szállóban, de már elutazott."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 21. Ezen a napon ülést tartott a párt operatív bizottsága, amelynek során előterjesztésem alapján megvitattuk az alkotmány koncepciót és a politikai pártokról szóló törvényjavaslatot. Ezzel kapcsolatban kiadott közleményt a Magyar Nemzet 1989. április 24-én teljes terjedelmében közölte
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|