|
|
|
|
Az Országgyűlés állásfoglalása a pápa újévi üzenetéről (1. rész)
|
1989. január 1., vasárnap - Az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán tájékoztatót hallgatott meg II. János Pál pápa újévi üzenetéről, amelyben a római katolikus egyház feje a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartásáért emelt szót. Az Országgyűlés megbízta külügyi bizottságát, hogy a törvényhozó testület előtt elhangzottak szellemében fogalmazza meg, s hozza nyilvánosságra a magyar Országgyűlés állásfoglalását a pápa békeüzenetéről. Az Országgyűlés a dokumentumot eljuttatta az MTI-hez.
Állásfoglalásában a Magyar Népköztársaság Országgyűlése üdvözli és valamennyi állam, nép békés együttélésének előmozdítását szolgáló jelentős lépésnek tekinti II. János Pál pápa január 1-jei, béke világnapi üzenetét. Egyetért azzal, hogy a béke biztosításának nélkülözhetetlen feltétele az etnikai, nemzeti, vallási kisebbségek jogainak tiszteletben tartása; a kisebbségek egyéni és kollektív jogai az általános emberi jogok megkülönböztetett fontosságú részét képezi. Kifejezi azt a meggyőződését, hogy a nemzetközi összefüggések miatt a kérdést egyetlen állam sem minősítheti saját, kizárólagos belügyének. Az Országgyűlés ezúttal is megerősíti minden egyes ember elidegeníthetetlen méltóságának elismerését tekintet nélkül arra, hogy milyen fajhoz, kultúrához, nemzethez vagy valláshoz tartozik. Fontosnak tartja az emberi nem alapvető egységének szem előtt tartását, ami kölcsönös szolidarításra kötelez. Hangsúlyozza, hogy a hátrányos megkülönböztetés nélküli kisebbségi lét feltételeinek biztosítása az államok feladata és kötelessége. A magyar Országgyűlés törvényhozói munkáját a jövőben is ennek szellemében kívánja folytatni. Az Országgyűlés kiemelkedő fontosságúnak tartja azokat a sajátos jogokat, amelyek a kisebbséget, mint közösségeket illetik meg, így a kollektív létezéshez, a közéletben való részvételhez, a kisebbségi kultúra ápolásához és fejlesztéséhez, a más államok területén élő azonos kulturális és történelmi gyökerekkel rendelkező csoportokkal való kapcsolattartás joga, és a kisebbségeket is megillető vallásszabadság kinyilvánítása. Elítéli e jogok nyílt vagy burkolt csorbítását és fellép azok következetes érvényesítéséért bel- és külföldön egyaránt. Arra törekszik, hogy mielőbb ilyen szellemben fogant, aktív kisebbségvédelmet biztosító törvényt alkosson a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak szavatolására, betartásuk ellenőrzésére. (folyt.köv.)
1989. január 1., vasárnap 17:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Pelyhe László vagyok. A Magyar Demokrata Fórum XIII. kerületi szervezetének a tagja, egyben a Magyar Televízió Magyar Demokrata Fórum budapesti csoportjának is a tagja. Az ügy, ami miatt telefonálok, a következő: Megalakult a XIII. kerületi független kerekasztal. Ennek rész vevőinek első dolga volt szolidaritásáról és teljes támogatásáról biztosítani a Magyar Demokrata Fórum XIII. kerületi-csoportja szervezete által megfogalmazott, a múlt heti Magyar Nemzetben megjelent állásfoglalást, miszerint a rendőrség durva magatartását kritizáltuk. Ezt szerettük volna Kasza Lászlónak elmondani, hogy a XIII. kerületben, a nagy munkásosztály mítosszal rendelkező Angyalföldön, megalakult a független kerekasztal. Fontosnak tartottuk volna, ezért kerestem őt a szállóban, de már elutazott."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 21. Ezen a napon ülést tartott a párt operatív bizottsága, amelynek során előterjesztésem alapján megvitattuk az alkotmány koncepciót és a politikai pártokról szóló törvényjavaslatot. Ezzel kapcsolatban kiadott közleményt a Magyar Nemzet 1989. április 24-én teljes terjedelmében közölte
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|