|
|
|
|
Gorbacsov - újévi köszöntő
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. január 1. (MTI-tud.) - Az elmúlt esztendő számos vonatkozásban az áttörés, az átalakítási folyamat továbbvitelének, megerősítésének éve volt - állapította meg újévi köszöntőjében Mihail Gorbacsov. A főtitkár-államfő éjfél előtt néhány perccel a televízió nyilvánossága előtt elégedetten állapította meg, hogy 1988-ban folytatódott a történelmi igazságosságnak, a szocializmus lenini elméletének helyreállítása.
Kedvezően értékelte, hogy az országban a glasznoszty, a nyilvánosság és nyíltság légköre számos kérdés megvitatását tette lehetővé, elősegítve ezzel a megoldások kidolgozását is. Külön kitért arra, hogy a Szovjetunióban tavaly emelkedett a nemzeti jövedelem, a munka hatékonysága, az előző évhez viszonyítva több élelmiszert, más közfogyasztási cikkeket állítottak elő, bővült a szolgáltatások köre. - Ennek ellenére a gazdasági reform még nem jött lendületbe, az eddigi eredmények nem adnak okot az elégedettségre, mert még mindig nehézségek mutatkoznak a mindennapi életben - hangoztatta Gorbacsov. A jövő feladatairól szólva említette meg az emberközpontú szocialista jogállam megteremtésének szükségességét. Nyomatékosan jelezte ugyanakkor, hogy ez a szocialista törvényesség és jogrend megőrzésével, a tudatos fegyelemmel együtt történhet meg. A politikai intézményrendszer reformja kapcsán hangsúlyozta: a következő fontos szakasz célja a nemzetiségi viszonyok harmonizálása. A peresztrojka előrelépését nem csak objektív nehézségek, hanem szubjektív tényezők is gátolják: a konzervatív, peresztrojkát ellenző erők ellenállása. Előfordul az is, hogy egyesek egy csapásra meg akarnak oldani mindent, figyelmen kívül hagyva a lehetőségeket, másokat pedig elkedvetlenítenek a nehézségek. Az elmúlt esztendő nemzetközi mérlegét megvonva Gorbacsov úgy fogalmazott: jelentős és kedvező irányú változások történtek a világpolitikában s utalt arra, hogy ebben nem kis szerepet játszott a Szovjetunió. Visszavonulóban van a ,,hidegháború,, , megkezdődött számos nemzetközi probléma megoldása. - mondotta. +++
1989. január 1., vasárnap 11:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Pelyhe László vagyok. A Magyar Demokrata Fórum XIII. kerületi szervezetének a tagja, egyben a Magyar Televízió Magyar Demokrata Fórum budapesti csoportjának is a tagja. Az ügy, ami miatt telefonálok, a következő: Megalakult a XIII. kerületi független kerekasztal. Ennek rész vevőinek első dolga volt szolidaritásáról és teljes támogatásáról biztosítani a Magyar Demokrata Fórum XIII. kerületi-csoportja szervezete által megfogalmazott, a múlt heti Magyar Nemzetben megjelent állásfoglalást, miszerint a rendőrség durva magatartását kritizáltuk. Ezt szerettük volna Kasza Lászlónak elmondani, hogy a XIII. kerületben, a nagy munkásosztály mítosszal rendelkező Angyalföldön, megalakult a független kerekasztal. Fontosnak tartottuk volna, ezért kerestem őt a szállóban, de már elutazott."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 21. Ezen a napon ülést tartott a párt operatív bizottsága, amelynek során előterjesztésem alapján megvitattuk az alkotmány koncepciót és a politikai pártokról szóló törvényjavaslatot. Ezzel kapcsolatban kiadott közleményt a Magyar Nemzet 1989. április 24-én teljes terjedelmében közölte
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|