|
 |
 |
 |

Ellenzéki mozgalmak kerekasztal-konferenciája
|

München, 1989. április 20. (SZER, Magyar híradó) - Nyilatkozatot tettek közzé az ellenzéki mozgalmak kerekasztal-konferenciájukon. Ebben megfogalmazták, hogyan is képzelik el a hatalommal folytatandó kerekasztal-megbeszéléseket. Mindenekelőtt egyenrangú partnerként akarnak asztalhoz ülni. De ismertetés helyett hallgassák meg a teljes szöveget: Az ellenzéki kerekasztal - mint eddigi nyilatkozatai is mutatják - kellő előkészítést követően készen áll az MSZMP-vel folytatandó érdemi politikai tárgyalásokra. A tárgyalások körülményeire és napirendjére tett javaslatainkat még 1989. március 30-ikán levelünkben eljuttattuk az MSZMP Központi Bizottságához, indítványainkra azonban ez ideig választ nem kaptunk. Figyelemmel az ország immár katasztrófával fenyegető válságára a kormány nyilvánvaló tehetetlenségére és az erőszakos visszarendeződés veszélyére, az ellenzéki kerekasztal a tárgyalások mielőbbi megkezdését javasolja az MSZMP-nek. Az idő sürget. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy tárgyalási pozícióinkat ismételten és részletesen kifejtsük attól az akarattól áthatva, hogy végre elkezdődhessenek a tulajdonképpeni tárgyalásokat megelőző előkészítő megbeszélések. A tárgyaló felek közötti bizalom megalapozása érdekében az érdemi tárgyalásokat megelőzően mind az MSZMP KB, mind az ellenzéki kerekasztal tegyen hivatalos nyilatkozatot az alkotmányosság követelményeinek feltétlen betartásáról. Az MSZMP KB ismerje el az ellenzéki kerekasztal résztvevőit törvényes alapon álló, egyenrangú tárgyalófélnek, nyilvánítsa ki, hogy semmilyen indokkal nem függeszti fel a politikai jogok gyakorlását. Az ellenzéki kerekasztal résztvevői ezennel kinyilvánítják, hogy céljukat - az ország demokratikus átalakítását - a törvényesség megtartásával óhajtják megvalósítani. Ugyanakkor az MSZMP nyilvánítsa ki, hogy a jelenlegi Országgyűlést nem használja fel olyan törvények meghozására, amelyek egyoldalúan szabályozzák Magyarország közjogi viszonyait és korlátozzák a demokratikus politikai szervezetek szabad működését és a választásokon való részvételét. Javasoljuk, hogy a tárgyalások színhelye az Országgyűlés épülete legyen. Az ellenzéki kerekasztal a tárgyalások előfeltételének tekinti, hogy azon a kerekasztalt alkotó valamennyi szervezet, a Bajcsy- Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, és a Szabad Demokraták Szövetsége, mint teljes jogú tag, valamint a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, mint megfigyelő részt vegyen. A tárgyalások egyfelől az MSZMP delegáció, másfelől az ellenzéki kerekasztal között folynak. A tárgyalások hangsúlyozottan kétoldalúak. Ezt a tényt az asztal alakja is kifejezi. A tanácskozásokon a két tárgyaló fél képviselői óránként felváltva elnökölnek, s felváltva kapnak szót. A tárgyalások - mint azt az MSZMP is javasolta - teljes ülésen, és az ott életre hívott albizottságokban történnek. Az albizottságok az egyes napirendi pontok megbeszélésére alakulnak. Javasoljuk, hogy a tárgyalások technikai kiszolgálását az Országgyűlés irodája végezze. Az albizottságok munkájukhoz szakértők segítségét vehetik igénybe. A technikai kiadások, szakértői díjak, valamint az esetleges egyéb kiadások költségeit az állami költségvetés viselje. Az albizottságokban kialakított megegyezéseket a teljes ülés fogadja el. A megállapodások tartalmazzák a végrehajtások szükséges állami döntések, a tervezett jogszabályok szövegét. A jogszabály előkészítés technikai feladatai fölött a tárgyaló felek politikai ellenőrzést gyakorolnak. A teljes ülés és az albizottságok munkájáról a felek aláírásával hitelesített jegyzőkönyv készül. A teljes ülések a nyilvánosság előtt folynak. Az albizottságok tevékenységéről készült jegyzőkönyveket a tárgyalások befejezését követően a felek jogosultak nyilvánosságra hozni. A felek a tárgyalások állásáról, időről-időre kölcsönösen elfogadott közleményt adnak ki. Ha a tájékoztató szövegében nem tudnak megállapodni, mindkét tárgyaló fél jogosult önálló tájékoztatást kiadni. A tájékoztatók rövidítés nélkül jelenjenek meg az országos napilapokban és kapjanak nyilvánosságot a magyar televízióban, illetőleg a magyar rádióban. A megállapodásokat teljes terjedelmükben nyilvánosságra kell hozni. Azok megtartására a felek kötelezik magukat. Az MSZMP vállalja, hogy a megállapodásokat hiánytalanul, a kellő hatáskörrel rendelkező állami szervek elé terjeszti és azokat a párttag képviselők, illetőleg miniszterek révén a megállapodásoknak mindenben megfelelő jogszabályok megalkotására készteti. A napirendben szereplő törvénytervezetekről a tárgyalások alatt társadalmi vita folyik. A megállapodásoknak megfelelő jogszabályok az itt rögzített rövid határidőn belül hatályba lépnek. Az MSZMP és az ellenzéki kerekasztal közötti politikai tárgyalásoknak nem az alkotmány tartalmáról, hanem az alkotmányosságra való átmenet kérdéseiről kell folyniok. Meggyőződésünk szerint az alkotmányozás, a köztársasági elnök és az alkotmánybíróság intézményének megalkotása az új, szabadon választott országgyűlés feladata. A tárgyalások célja az, hogy a demokratikus átmenet előfeltételeit jelentő jogszabályok ügyében, illetőleg az országgyűlési választások időpontjában a felek megegyezésre jussanak. A tárgyalások napirendjét ily módon döntően a politikai szereplők születését és a politikai akaratok megméretésének szabályait rendező törvények, továbbá a demokratikus átmenet erőszakmentességét elősegítő intézkedések alkotják. A tárgyalások napirendjére kerülnek: a politikai pártok alapításának, illetőleg működésének szabályozása; a sajtó és információs törvények, a büntető és büntetőeljárási törvények módosítása; a választójog újra szabályozása; a népszavazás ügye; a demokratikus átmenet előrehaladását akadályozó rendelkezések hatályon kívül helyezése; a politikai problémák erőszakos megoldását kizáró garanciák megalkotása. A tárgyalások előkészítésével kapcsolatos álláspontunk közlésével, az előkészítő megbeszélések lefolytatásával és a tárgyalási pozíciókat rögzítő jegyzőkönyv szövegének parafálásával dr. Sólyom Lászlót és dr. Tölgyessy Pétert bízzuk meg, akik nem szervezetüket, hanem az ellenzéki kerekasztalt képviselik. A tárgyalási feltételeket rögzítő megállapodást a felek az első érdemi megbeszélés kezdetén írják alá. Felhívjuk az MSZMP Központi Bizottságát, fejezze ki tárgyalási szándékát és fogadja el az előkészítő megbeszélések mielőbbi megkezdésére irányuló kezdeményezésünket. Aláírás: Az ellenzéki kerekasztalt alkotó nyolc független szervezet. +++
1989. április 20., csütörtök
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|