|
 |
 |
 |

Aszteroida földközelben
|

New York, 1989. április 20. csütörtök (Reuter/TASZSZ) - Földünk lakói tudtukon kívül nagy veszélyben voltak március 23-án: csillagászati méretekben igen közel, alig 800 ezer kilométernyire - ami a Föld-Hold távolságnak mintegy kétszerese - haladt el bolygónk mellett egy nagyméretű aszteroida - jelentették be szerdán az amerikai Országos Űkrutatási és Űrhajózási Hivatal (NASA) szakemberei.
Az égitestet csak később fedezték fel azon a felvételen, amelyet március 31-én készített dr. Henry Holt, az észak-arizonai egyetem csillagásza a Palomar-hegyi obszervatórium egyik teleszkópjával. A számításokból kiderült, hogy a mintegy 800 méter átmérőjű aszteroida - lényegében egy hatalmas sziklatömb - óránként 50 ezer kilométeres sebességgel haladt el a Föld mellett. Bevan French, a NASA naprendszerkutató osztályának szakértője szerint - mint a The New York Times csütörtökön jelentette - ilyen sebességű és méretű égitest becsapódása nyomán húszezer egymegatonnás hatóerejű hidrogénbomba robbanásával egyenértékű energia szabadult volna fel. Ha az ideiglenesen ,,1989 FC,, nevet viselő aszteroida a Földnek ütközik, 8-16 kilométer átmérőjű, mintegy másfél kilométer mélységű kráter keletkezett volna. Még súlyosabb következményekkel járt volna, ha az óceánba csapódik be: a vízmélységtől függően többszáz méter magas szökőár pusztított volna a partokon. A tudósok nem ijesztgetésnek szánják ezeket az adatokat - hozzáfűzik, hogy egy ilyen méretű égitesttel való találkozás valószínűsége ,,elhanyagolhatóan kicsi,,: 40 milliárd évenként egyszer fordulhat elő, hogy egy kilométer körüli átmérőjű test fenyegeti a Földet. Ugyanakkor néhány szakember szerint Földünkbe 65 millió évvel ezelőtt már becsapódott egy aszteroida, amelynek átmérője tizenkétszerese volt az ,,1989 FC,, átmérőjének. Ez a katasztrófa globális klimatikus változásokat okozott, s a dinoszauruszok kipusztulásához vezetett. A pályaelemekkel kapcsolatos számítások azt mutatják, hogy az ,,1989 FC,, változó elliptikus pályán kering, októberben ismét átszeli a Föld pályáját, de ez alkalommal jóval nagyobb távolságban halad el bolygónk mellett. Az égitestet felfedező dr. Hernry Holt szerint azonban nincs kizárva, hogy valamikor mégis összeütközik majd a Földdel, a Holddal, vagy a Marssal.+++
1989. április 20., csütörtök 15:05
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|