|
|
|
|
Kitüntetések, poszthumusz díjak
|
-------------------------------
München, 1990. március 13. (SZER, Magyar híradó) - A Kossuth-díjat adni szokták, nem kapni. Az Aczél-féle kultúrpolitika tömör megfogalmazása a hatvanas években született. Ha elnézzük a ma Kossuth-díjjal, Széchenyi-díjjal kitüntetettek névsorát, vagy az Érdemes- és a Kiváló Művészeket - láthatjuk: bőven volt mit törleszteni. De vajon ennek a kormánynak a feladata a törlesztés? Lángh Júlia jelentkezik Budapestről:
- Jóvátétel, rehabilitáció - a búcsú úriemberi, gesztusok vannak. A hatalom jelzi, hogy tisztása mossa lelkiismeretét. Sőt még azt is, hogy megbékélt, hiszen jutalmat ad azoknak, akiket korábban büntetett. A Parlament aranyló kupolatermében fejet hajt Márai Sándor, Hamvas Béla, Bibó István emléke előtt - poszthumusz Kossuth-, illetve Széchenyi-díjat ítélve nekik.
Az, hogy a Kossuth-díj nálunk becsület és dicsőség dolga, már elvezetett odáig, hogy nyilvánosan is föltétetett a kérdés: nem szégyen ez inkább egy kicsit? - Aztán mégis - nemzeti intézményként megőrizve - tisztábbra mosatott a mellé társított Széchenyi-díj nevével.
Három olyan író kapott ma Kossuth-díjat, akinek a jelenlegi kormány pártjának jogelődje publikációit letiltotta, nevüket leírni sem volt szabad, akiket molesztáltak, vegzáltak, házkutattak és határon megmotoztak, emigrációra próbáltak rávenni, vagy útlevelüket betiltották. (folyt.)
1990. március 13., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|