|
|
 |
|
 |
- Kerekasztal-beszélgetés - 7. folyt.
|
Na most én azt gondolom, hogy ez a fajta eszközreform, ez
tulajdonképpen jellemző arra a kommunista nemzedékre, amelynek Kádár
János tagja volt, és amely igazán nem reformista eszmékkel kezdte a
pályafutását, és amely a kommunista eszmékért áldozatokat vállalt,
az életét is kockáztatta. Ez a nemzedék csak kiegyezni tudott a
magasabb életszínvonalra, békén hagyásra, normális életviszonyokra
vágyó néppel, mert nem ezt tekintette magas erkölcsi ideálnak.
És ez az a pont, ahol szeretnék némiképpen vitatkozni mind Vass
Lászlóval, mind Tőkés Rudolffal. Nem vagyok egészen biztos abban -
de mondom csak nem vagyok biztos benne, lehet hogy ez nem így van -,
hogy itt egy igazi erkölcsi hanyatlásról beszélhetünk az elmúlt
években Magyarországon, és hogy a korrupció a legsúlyosabb örökség,
amelyet a kádárizmus ránk hagyott. Én azt hiszem, hogy az, amit
korrupciónak nézünk, sokszor egész egyszerűen az igen becsületes
állampolgár módszere arra, hogy kijátssza az abszurd bürokráciát, és
az állami beavatkozás túlsúlyát a társadalmi és a gazdasági életben.
Most ez időnként valódi korrupcióval párosul. És sajnos a határok a
két dolog között elmosódnak, ezért vagyok bizonytalan az
ítéletemben.
De azt hiszem, hogy a korrupció és az erkölcsi értékekben
történő elbizonytalanodás, az egyrészt általános modernizációs
tünet, és nem specifikus feltétlenül erre a kommunista félreformra,
alig-reformra. Másrészt pedig azt hiszem, hogy az, amit az utóbbi
másfél évben láttunk Magyarországon az a fegyelmezettség, józanság
és demokratikus közakarat, amely tulajdonképpen a habozó párt
akarata ellenére kikényszerítette a demokratikus fordulatot -, ez
igenis nagyon szépet mond a magyar közerkölcsről, nagyon dícséri a
magyar nemzet politikai bölcsességét és erkölcsi ítéletalkotásra
való képességét. Tehát én ebből a szempontból némiképp optimistább
volnék mint tisztelt vitafeleim. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|