|
|
|
|
MSZMP KB - szovjet sajtó (2. rész)
|
- A társadalom még nincs felkészülve a többpártrendszerre épülő politikai hatalom megvalósítására, ezért a KB megítélése szerint megvan a veszélye a destabilizáló, ellenőrizetlen folyamatoknak. Mindez nem felel meg azok érdekeinek, akik felelősséget éreznek az ország sorsáért. A lap végül beszámol arról, hogy Pozsgay Imre nyilatkozatát a KB elsietettnek minősítette, de bizalmat szavazott neki. - Bár a kétnapos ülésen a politikai harcról és vitákról folyt a szó, a vezérfonal az egység, az egyetértés volt - indul a Komszomolszkaja Pravda tudósítása, amely ezt a véleményt az ülés dokumentumai alapján alakította ki. - A párt nemzeti egységet akar az országban, s ennek nem mond ellent, hogy a politikai pluralizmust a többpártrendszer keretei között képzeli el a párt, sőt, a folyamat kezdeményezőjeként lép fel. Ma még nem világos, hogy konkrétan hogyan megy végbe ez a folyamat, de - mint Grósz Károlyt idézve írja a tudósítás - 1990-ben a parlamenti választások már a többpártrendszer alapján mennek végbe. - A kb-ülésen rámutattak, hogy csak egy eszmeileg egységes párt képes politkai választ adni az ellenzéki alapon fellépő alternatív szervezeteknek. - Nem lehetnek illúzióink - idézi a Komszomol lapja az MSZMP főtitkárát -, hogy politikai ellenfeleink szélsőséges része nem a szocializmus megújulását akarja, hanem békés eszközökkel likvidálni akarja azt. - A pártvezetés egysége nélkül nem lehet egység a pártban - folytatódik a főtitkári szavak ismertetése -, de olyan ,,egység,, nem lesz, amilyen régebben volt. A tudósítás végül egy rövid bekezdésben utal az 1956 körüli vitára. +++
1989. február 14., kedd 20:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|