Rendszerváltás és az MTI

	Az afganisztáni helyzet
München, 1989. április 14.(SZER, A mai nap) - Indonézia nem hajlandó elismerni az afgán ellenállók átmeneti kormányát. A mudzsaheddin kormány külügyminisztere Hekmatyar tegnap este találkozott Dzsakartában Suharto indonéz államfővel. Suharto arra tett ígéretet, hogy továbbra is támogatja az ellenállókat. A kabuli kormány elismerte, hogy a mohamedán ellenállók csapatai elvágták az afgán fővárosból a szovjet határhoz vezető főútvonalat. Kéri Tamás jelenti New Yorkból: - Dzsalalabad hathetes ostroma szinte iskolapéldája annak, hogy egy olyan nagy, de szervezetlen és gyakran fegyelmezetlen erőt, mint az afgán gerillákét, milyen roppant feladat egy megerősített város elfoglalására, egy hagyományos csata megvívására alkalmas hadsereggé átalakítani. - Ez a lényege a budapesti működéséért ott is jól ismert Henry Kamm, a kiváló újságíró cikkének a New York Timesban. Kamm utal rá, hagy a vietnami és afganisztáni párhuzamot eddig erőltetők most általában arra hivatkoznak, hogy annak idején Dél-Vietnam sem omlott össze nyomban az amerikai csapatok kivonása után 1973-ban, hanem csupán több mint két évvel később. Ráadásul az összeomlást nem a Viet-Kong gerillái, hanem az észak-vietnami reguláris hadsereg légierő támogatta hadosztályai idézték elő. Mindennek ellenére is a pakisztániak úgy vélik, hogy Dzsalalabad legfeljebb még vagy két hétig tartható. Hogy a várost a gerillák eddig nem foglalták el, abban a taktikai helyzetmegítélésben elkövetett számos hiba is közrejátszott. A gerillák például mindjárt a kezdetben a kabuli hadsereg katonáinak a tömeges dezertálására számítottak, erre azonban nem került sor. A szovjet csapatok kivonása, legalábbis átmenetileg, még növelte is a kormánycsapatok harckészségét, hiszen helytállásukkal a katonák most bizonyíthatják, hogy nem veszett ki belőlük az afgánok bátor büszkesége. A Dzsalalabad elleni támadás terveinek a kidolgozásában hét gerillacsoport vett részt, és mégis, a végrehajtáson, az összehangoláson ez gyakran egyáltalán nem látszott. Különösen például akkor nem, amikor a városból nyugatra vezető út elzárásával megbízott 2000 fős gerilla egység faladatát egyszerűen meg sem kísérelte végrehajtani több mint egy hétig az igazából március 7-én megkezdett támadás után. így azután a kormányerők egészen március 20-ig képesek voltak kocsikaravánokkal erősítést és utánpótlást vinni Kabulból az ostromlott városba. Két hete azonban az út már hermetikusan el van zárva, sőt a városi repülőtér sem használható többé. így a kormánycsapatok kapcsolata a városon kívüli kabuli erőkkel a főleg orvosi ellátást hozó és a sebesülteket vivő helikopterekre korlátozódik. Egybehangzó vélemények szerint a veszteségek mindkét táborban nagyok. A szakadatlan tüzérségi tűz következtében a Dzsalalabadot tartó erők létszáma 12 ezerről 9 ezerre csökkent, a körülbelül 11 ezer gerilla vesztesége pedig állítólag legalább 400-500 főre tehető, a kemény harcok elől pedig a lakosság újabb hullámokban menekül. A dzsalalabadi offenzíva óta 30-40 ezer új menekült csatlakozott a Pakisztánban levő több mint 3 millióhoz. A tavaly aláírt genfi megállapodások értelmében az ENSZ- ügynökségeknek meg a különféle önkéntes szervezeteknek már meg kellett volna kezdeniük a munkát a menekültek várhatóan gyors visszatérésének az előkészítésére. Ennek természetesen most még csak a nyomai sem láthatók. Sőt, éppen ellenkezőleg: az afgán áradat irányjelző táblája még mindig az országból kifelé mutat. +++ 1989. április 14., péntek
Vissza »