|
|
|
|
Az afganisztáni mocsár (1.)
|
1989. április 14. (MTI-Panoráma) - Egy évvel ezelőtt, 1988. április 14-én Genfben mérföldkőnek számító megállapodások aláírására került sor: az Egyesült Államok, a Szovjetunió, valamint Afganisztán és Pakisztán külügyminisztere ünnepélyesen papírra fektette az akkor kilenc éve húzódó véres és hiábavaló afganisztáni konfliktus békés rendezésének tervét. Ma, egy év múltán a nagy reményekre jogosító terv ugyanúgy csak a papíron létezik, mint aláírásának pillanatában. Egy alapvető kivétellel: nincs szovjet katona Afganisztánban. Ez a kivétel alapozta meg elsősorban a genfi megállapodásokhoz, s a jövőhöz fűzött reményeket: a Gorbacsov nevével fémjelzett szovjet vezetés nemzetközi okmányban mintegy elismerte, hogy idegen ország belső problémáit nem lehet külső katonai erők bevetésével egycsapásra megoldani - legalábbis tartósan nem. Ez a felismerés azonban már nem változtathatott azon, hogy az ,,internacionalista segítségnyújtás,, kilenc éve alatt mintegy 15 ezer szovjet katona vesztette életét, ezrek sebesültek, nyomorodtak meg - az afgán áldozatok száma nagysárendekkel nagyobb, milliók váltak földönfutókká, kiszolgáltatottaká. Az egy évvel ezelőtt történtek másféle szempontból erősítették az új alapokra helyezett enyhülés esélyeit. A genfi egyezség betűje és szelleme egyaránt azt sugallta, hogy kis országok nem feltétlenül sodródnak ezentúl a nagy- vagy szuperhatalmak érdekeinek örvényében és maholnap valóság lehet, hogy ez utóbbiak is elismerik: minden ország, méretétől, lélekszámától függetlenül maga dönti el, miként éljen - ha e döntés valóban az ország népének óhaját tükrözi. A genfi megállapodások jelentősége harmadsorban példateremtő jellegéből fakadt: szerte a világon számos olyan forró pont létezik mindmáig, amelyek lehűtéséhez még szükség van a nagyhatalmak cselekvő segítségére, támogatására - ám beavatkozására nem. Erre az együttmüködésre Genf óta is van precedens, például Afrika déli részén, vagy - csírájában - a Közel-Keleten. Ami azonban a mai Afganisztánt illeti, a remények egyelőre nem váltak valóra. A folytatódó harcok nyomán a közel 5 millió menekülthöz újabb 50 ezer csatlakozott, a szembenálló felek továbbra is kapják a fegyvereket - ki-ki saját támogatójától. A jóslatok ellenére a kabuli kormány nem omlott össze hetek alatt, de az ellenzéknek sem sikerült egységbe tömörülnie. (folyt.)
1989. április 14., péntek 10:57
|
Vissza »
|
|
Az afganisztáni mocsár (2.)
|
A patthelyzet feloldásához főként az nyújtana döntő segítséget, ha a genfi megállapodásokat aláíró felek tartanák magukat az egy évvel ezelőtt vállalt kötelezettségeikhez. Ennek egyik sarkalatos, és magától értetendő pontja, hogy Afganisztán belső ügyeinek elrendezése egyedül és kizárólag az afgánokra tartozik. Ma azonban aligha lehet állítani, hogy ami Afganisztánban történik, arra külső erők ne gyakorolnának befolyást. Afganisztán összes szomszédja - vélt vagy valós - érdekekre hivatkozva, ,,terelgetni,, igyekszik az ország belső történéseit. Miközben az ország tovább pusztul, a külső és belső érdekcsoportok egymásra mutogatnak, s még az alkalmat sem sikerült eddig megteremteni ahhoz, hogy Afganisztán népének véleményét igazán kipuhatolják. Érdemes külön kitérni Pakisztán és Afganisztán kapcsolataira. Egy évvel ezelőtt mindkét ország vállalta, hogy kapcsolataikat ezentúl az érvényes nemzetközi jogi normák szabályozzák: a be nem avatkozás, mindegyik ország szuverenitása, területi sérthetetlensége. Ma sem múlik el azonban nap anélkül, hogy Kabul vagy Iszlamabad ne vádolná egymást a genfi megállapodások megsértésével. Kabul e tekintetben döntő érvnek tartja a Pakisztánban állomásozó, pakisztáni és amerikai támogatást élvező mudzsahidek szerepét; a mudzsahidek, de Pakisztán és az Egyesült Államok is erre azt válaszolják, hogy Kabul masszív szovjet támogatást élvez, hatalmas mennyiségű szovjet fegyvert halmozott fel az általa ellenőrzött területeken. A vita tehát a süketek párbeszédére emlékeztet. A genfi megállapodások megvalósítását azonban annak a pontnak a meghiúsulása akadályozza leginkább, amelynek eredetileg szavatolnia kellett volna a békét Afganisztánban. A Szovjetunió és az Egyesült Államok egy évvel ezelőtt éppen erről írt alá megállapodást. Igaz, hogy a szovjet csapatok kivonulása megteremtette a "történelmi lehetőséget" Afganisztán békéjének létrehozásához - de amíg nem állnak le az ellenfeleknek irányuló fegyverszállítások, amíg a nagypolitika ,,széljárásai,, terelgetik ilyen-olyan irányba Afganisztán ügyeit, addig a külvilágban oly borzadva elítélt vérontás folytatódni fog, és a menekültek milliói sem remélhetik a békés hazatérést, az ország újjáépítését. Sok múlik azon, hogy a nagyhatalmak hogyan értelmezik a békéhez való segítsényújtást, a segítő, cselekvő együttműködést.+++
1989. április 14., péntek 11:06
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|