|
|
 |
|
 |
Rubellel - a csőd felé
|
(Kármentő Imre)
München, 1989. április 13. (SZER, Magyar híradó) - Éppen 40 éve az
idén, hogy a budapesti tömegközlekedésben újfajta jármű jelent meg:
a troli. Az első troli járat a 70-es volt. Ezt a jelzést a népek
nagy vezére tiszteletére kapta: Sztálin akkor volt 70 éves. Az első
pesti trolibuszokat a nagy testvértől importáltuk. Rajta is volt
mindegyiken a felirat: az élenjáró szovjet ipar terméke. De került
más, állítólag korszerűbb talpalávaló: a budapesti metró kocsijait
is a szovjet ipar gyártja.
Erről a szovjet iparról és általában az egész szovjet rendszerről
időközben ugyan kiderült, hogy nem annyira élenjáró, mint amennyire
borotvaélen járó - már ami azt a problémát illeti, hogy képesek
megújulni, vagy menthetetlenül lesüllyed a harmadik világ
szintjére, ám a magyar gazdaságot még mindig elnyűhetetlennek
látszó drótkötelek kapcsolják hozzá. Jó példa erre a metró-kocsi.
A Ganz Villamossági Művek gazdasági igazgatója épp a minap mondta
el a Magyar Nemzet munkatársának, mennyire rossz üzlet a szovjet
metróvagonok megvásárlása. A Ganz metró kocsijai ugyanis jóval
olcsóbban üzemelnek. A kocsik több évtizedes élettartama során
tehát tetemes kárt szenved emiatt a magyar nemzetgazdaság.
Persze nemcsak egy-egy ipari termék körül vannak efféle
visszásságok. A Ganz Villamossági Művek idézett szakembere arra is
rámutatott, hogyha a KGST tarthatatlan árrendszerén nem
változtatnak, akkor - idézem - "a magyar nagyipar strukturálisan
lehetetlen helyzetbe kerül. Előbb-utóbb jelentkezik a csőd, s ezzel
együtt egy olyan munkanélküliség, ami nem lenne indokolt és
szükségszerű, s amivel nem is tudnánk mit kezdeni".
Véletlennek tetszett, de legalábbis gazdasági szempontból
bizonyosan nem az, hogy a Magyar Nemzetnek ugyanabban az április
elsejei számában, melyben a nagy múltú és régen világhírű Ganz
Villamossági Művek hanyatlásáról és egzisztenciális gondjairól
olvashattunk, az egykori Óbuda Hajógyárról is áll tudósítás. A
magyar nehéziparnak ez a másik, régi és hírneves gyára ugyancsak a
szovjet kapcsolatok jóvoltából küszködik ma a fennmaradás
gondjával. Évtizedeken át kénytelen volt csak a szovjet piacra
szállítani, mindenkor a szovjet félnek megfelelő, irreális árakon.
Emiatt jószerint kiszorult a legtermészetesebb életteréből: a Duna-
medencéből.
Vajon nem aggasztó-e az említett tények hallatán Kállai Gyulának az
a kijelentése, mely az MSZMP Központi Bizottsága legutóbbi ülésén
hangzott el, s amely szerint alapvető viszonyunk a Szovjetunióhoz
nem változott meg? Nem épp az alapvető viszonyt kellene
megváltoztatni a másod-, harmadrangú részletek módosítása helyett?
+++
1989. április 13., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Nagy figyelemmel, némi reménnyel, de nem kisebb szkepticizmussal hallgattam rádiójukban a Szűrös Mátyással készített inteirjút. Kétségtelen, a civilizált és remélhetőleg őszinte hang egy pártvezető részéről nem kis dolog a több évtizedes torzítás, bűnös hallgatás, avagy mellébeszélő párt bikkfanyelv után. Ne vegyék tehát rossz néven, hogy sikeres műsoruk címén felbuzdulva és Kasza úr válaszát is remélve, hangot adva forgatom tehát a gondolataimat. Vitába szállnék például a kérdezett kijelentésével, miszerint Magyarország külpolitikája régen és 45 után teljesen egyoldalú volt. Horthyék külpolitikája korántsem volt olyan egyoldalú, mint a béketábor szellemével átitatott ötvenes, sőt hatvanas éveké."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|