|
|
|
|
Palme-bizottság
|
Stockholm, 1989. április 13. csütörtök (MTI) - A A Palme-bizottság utolsó záróülését Stockholban április 13. és 15. között tartja. Az ülésen a bizottság záródokumentumot - egyfajta testamentumot - fogad el, majd feloszlik - jelentették be Stockholmban.
A bizottság Olof Palme és több más politikus kezdeményezésére jött létre 1980-ban. Székhelye Bécsben volt. Ez a bizottság fogadtatta el a ,,közös biztonság,, fogalmát. Erről az 1982-ben hasonló címmel: ,,Közös biztonság - leszerelési program,, címmel jelentést publikált. A Palme-bizottság leszerelési intézkedéseket szorgalmazó számos javaslatot tett, például az európai taktikai atomfegyvermentes folyosó megteremtéséről és egy aktivabb, erősebb ENSZ működéséről. Olof Palme halála után a bizottság úgy döntött, hogy folytatja annak a munkaprogramnak a megvalósítását, amelyről még Palme elnökségének időszakában döntöttek. Ez most a hét folyamán lezajló stockholmi üléssel, amelyre a svéd kormány meghívása alapján kerül sor, befejeződik. +++
1989. április 13., csütörtök 16:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Nagy figyelemmel, némi reménnyel, de nem kisebb szkepticizmussal hallgattam rádiójukban a Szűrös Mátyással készített inteirjút. Kétségtelen, a civilizált és remélhetőleg őszinte hang egy pártvezető részéről nem kis dolog a több évtizedes torzítás, bűnös hallgatás, avagy mellébeszélő párt bikkfanyelv után. Ne vegyék tehát rossz néven, hogy sikeres műsoruk címén felbuzdulva és Kasza úr válaszát is remélve, hangot adva forgatom tehát a gondolataimat. Vitába szállnék például a kérdezett kijelentésével, miszerint Magyarország külpolitikája régen és 45 után teljesen egyoldalú volt. Horthyék külpolitikája korántsem volt olyan egyoldalú, mint a béketábor szellemével átitatott ötvenes, sőt hatvanas éveké."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|