|
|
|
|
Romániai rejtelmek - 1. folyt.
|
Mint a Libération című francia napilapból értesülünk, a France Liberte 8 éves fennállása alatt Danielle Mitterrand eddig 46 ízben fordult a Ceausescu házaspárhoz emberi jogi problémákkal, különösen román árvák örökbefogadásával kapcsolatban, de egyetlen egyszer sem kapott választ. A francia elnök feleségének - jegyzi meg a Libération - ezúttal sem lehetnek vérmes reményei, hogy Bukarest reagálni fog a Cornea-ügyben küldött táviratára, amely így szól: "Elnök úr Az Emberi Jogok Nemzetközi Szövetsége és az elnökletem alatt álló France Liberte Alapítvány a francia forradalom 200. évfordulója ünnepségeinek keretében meghívta Párizsba Doina Corneiát, a női jogok általános helyzetével foglalkozó szimpóziumra. A szimpózium fővédnöke a Francia Köztársaság elnöke. Bukaresti nagykövet úr biztosított minket, hogy a vízum megadása előrehaladott stádiumban van. A francia sajtóban riasztó híresztelések olvashatók Doina Corneiával kapcsolatosan. Meggyőződésem, hogy Ön mindent meg fog tenni megnyugtatásomra ebben az ügyben, és megadja a lehetőséget, hogy ez a kitűnő asszony - amint el is várjuk - velünk lehessen Párizsban." Míg a Cornea esetében a román hatóságok feltehetően egyedül vittek és visznek szerepet, a Londoni Információs Fórumon a román küldött a keletnémet delegációval együtt fenyegeti a közös záróközlemény aláírását. A két kommunista megbízott szavakon nyargal, helyesebben a román egy szakasz kihagyásához ragaszkodik a záróközleményből. (folyt.)
1989. május 11., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Nagy figyelemmel, némi reménnyel, de nem kisebb szkepticizmussal hallgattam rádiójukban a Szűrös Mátyással készített inteirjút. Kétségtelen, a civilizált és remélhetőleg őszinte hang egy pártvezető részéről nem kis dolog a több évtizedes torzítás, bűnös hallgatás, avagy mellébeszélő párt bikkfanyelv után. Ne vegyék tehát rossz néven, hogy sikeres műsoruk címén felbuzdulva és Kasza úr válaszát is remélve, hangot adva forgatom tehát a gondolataimat. Vitába szállnék például a kérdezett kijelentésével, miszerint Magyarország külpolitikája régen és 45 után teljesen egyoldalú volt. Horthyék külpolitikája korántsem volt olyan egyoldalú, mint a béketábor szellemével átitatott ötvenes, sőt hatvanas éveké."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|