|
|
|
|
Pozsgay-interjú - 5. folyt.
|
Úgy vélem, ezért is került ilyen erőteljesen napirendre a pártkongresszus követelése, mert a lehetséges legnagyobb legitimációt szeretné a tagság adni a pártot irányító vezető erőknek. Ezt én nem akarom egy dodonai válasszal elintézni, mert még valamit az igazságosság kedvéért szeretnék hozzátenni, hogy az a gyanúm az elmúlt egy esztendő politikai problémáira visszatekintve, hogy hibátlanul és bírálhatatlanul nem tudta volna senki vezényelni ezt a szakaszt, ezt a korszakot. Remélem, majd erre is figyelni fognak, amikor a kongresszust előkészítik. - Hadd időzzek most még egy kérdés erejéig ennél a problémánál. Ön legutóbbi bécsi sajtókonferenciáján - így olvasta az ember a nyugati lapokban, hírügynökségi jelentésekben - nem zárta ki Grósz Károly leváltását az őszi pártértekezleten, vagy pártkongresszuson. - Ezt ugyanabban a szellemben és ugyanazon a módon adtam elő, ahogy most itt erről beszéltem, és hát ez a kockázat és ez az esély benne van minden fontos döntésben. Egyébként ezt mint elvi lehetőséget említettem, abból a megfontolásból és arra gondolva, hogy itt bontakozik ki előttünk a pártban egy mozgalom, amelyben a tagság akarja meghatározni a párt politikáját és meghatározni, hogy kik legyenek vezető személyek. Itt megismétlem, én ezt egy ilyen elvi lehetőségnek tartom. - Még mindig a személyi problémákról beszélve. Az Ön személye körüli problémákról beszélve feltünik az embernek, hogy ellentmondás van az Ön társadalmi népszerűsége és a pártvezetőségben képviselt pártja között. Arra gondolok, Ön feltehetően a legnépszerűbb politikus ma Magyarországon, a társadalom körében sok támogatója van, Kecskemét és Szeged óta tudjuk azt, hogy az MSZMP-n belül is. Ugyanakkor ha megnézi az ember a Politikai Bizottság listáját, vagy a Központi Bizottság összetételét, ott a támogatói közel sincsenek ilyen arányban Ön mellett, mint a társadalomban, illetve a párttagságban. Meddig tartható ez a diszkrepancia? (folyt.)
1989. május 27., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó reggelt kívánok! Itt Hatvári Hugó beszél, Hollandiából. Szeretném Szép Zoltán urat megkérni...az utóbbi telefonbeszélgetésünk alkalmával megkértem, hogy beszélgetésünket ne közölje még a rádióban, míg Magyarországról vissza nem jöttem. Legyen szíves, amennyiben lehet, ebben az ügyben hívjon vissza. Köszönöm szépen." (MÉG EGYSZER JELENTKEZIK) "Jó napot kívánok, itt Hatvári Hugó beszél Hollandiából. Szép úr..." (MEGSZAKAD, MAJD MÉG EGYSZER JELENTKEZIK) "Szép úr, kérem szépen, legyen szíves, vegye le a műsorról a telefonbeszélgetésünket, erre nem adtam engedélyt, és kérném, hívjon vissza, ha lehet, azonnal. Köszönöm."
D7 FKgP operatív bizottság, nyilatkozata
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|