|
|
|
|
Vogel Magyarországról
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. április 4. kedd (MTI-tud.) - A Nyugatnak is érdeke, hogy a parlamenti demokrácia irányába való fejlődés Magyarországon és Lengyelországban zavartalan legyen, hogy a gazdasági együttműködéssel is elejét vegyék a válságoknak, jelentette ki az MTI tudósítójának kérdésére Hans-Jochen Vogel, az SPD elnöke. A nyugatnémet szociáldemokraták vezetője Washingtonban tárgyal. Véleménye szerint a Bush-kormány is az NSZK-hoz hasonló, aktív keleti politikát bontakoztat ki ebben a két országban, amint azt Mark Palmer, budapesti amerikai nagykövet tevékenysége jelzi.
Vogel kedden hangoztatta a sajtó előtt, hogy nemcsak saját pártja, hanem az FDP is elutasítja a harctéri atomfegyverek (Washington által javasolt) korszerűsítését, s mindinkább az elutasítás felé hajlanak a kereszténydemokraták is. A korszerűsítés több és pusztítóbb fegyvert jelentene az NSZK földjén. E véleményüket nyíltan megfogalmazzák amerikai partnereiknek, közölte. Vogel és tanácsadói találkoznak George Bush elnökkel, James Baker külügy-, Richard Cheney védelmi miniszterrel és a törvényhozás katonai bizottságának vezetőivel. Az SPD sürgeti a gyors haladást a bécsi fórumokon, a START-tárgyalások mielőbbi újrafelvételét, az atomkísérletek teljes eltiltását. Véleménye szerint a Bush-kormány mindezekben a kérdésekben pozitív álláspontot fog elfoglalni, mondotta Vogel. Mihail Gorbacsov rendkívüli személyiség, aki igazi forradalmat visz végbe országában. E változások, hangsúlyozta Vogel, immár nem fordíthatóak vissza. +++
1989. április 4., kedd 17:56
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó reggelt kívánok! Itt Hatvári Hugó beszél, Hollandiából. Szeretném Szép Zoltán urat megkérni...az utóbbi telefonbeszélgetésünk alkalmával megkértem, hogy beszélgetésünket ne közölje még a rádióban, míg Magyarországról vissza nem jöttem. Legyen szíves, amennyiben lehet, ebben az ügyben hívjon vissza. Köszönöm szépen." (MÉG EGYSZER JELENTKEZIK) "Jó napot kívánok, itt Hatvári Hugó beszél Hollandiából. Szép úr..." (MEGSZAKAD, MAJD MÉG EGYSZER JELENTKEZIK) "Szép úr, kérem szépen, legyen szíves, vegye le a műsorról a telefonbeszélgetésünket, erre nem adtam engedélyt, és kérném, hívjon vissza, ha lehet, azonnal. Köszönöm."
D7 FKgP operatív bizottság, nyilatkozata
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|