|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MTV MSZMP Bizottságának levele ...
"El kell számolnunk azzal, hogy társadalmunk előrehaladása
közreműködésünkkel valósult-e meg, vagy ellenünkre?
El kell számolnunk a válságért, amelyből most nagy
erőfeszítésekkel az egész nemzetnek kell kilábalnia."
SZER, Világhíradó:
Kizárt a párt
"Berecz
János úgy nyilatkozott, hogy esetleg még áprilisban visszaveszik az
MSZMP-ből tavaly kizárt Király Zoltánt, Bíró Zoltánt, Bihari
Mihályt és Lengyel Lászlót - akik közül viszont az utóbbi három
közölte, hogy már nem akar tag lenni, és úgy vélte, hogy negyedik
társuk sem."
|
|
|
|
|
|
|
Dél-Korea - KNDK
|
Szöul, 1989. április 10. hétfő (AP) - Kihallgatásra őrízetbe vették hétfőn Szöulban Ri Bu Jungot, a Nemzeti Koalíció a Demokratikus Fejlődésért elnevezésű dél-koreai ellenzéki mozgalom elnökét, mert a mozgalom egyik tanácsadója, Mun Ik Hvan, a dél-koreai presbiteriánus egyház vezetője március végén a hatóságok engedélye nélkül látogatott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba, hogy ott Korea újraegyesítéséről tárgyaljon.
A dél-koreai hatóságok azt kívánják kivizsgálni, tudott-e Ri Bu Jung előzetesen arról, hogy a tanácsadó Phenjanba utazik. Ha kiderül, hogy igen, vádat emelnek ellene a nemzetbiztonsági törvény megsértése miatt. Ez a törvény tilt minden olyan tevékenységet, amely támogatást jelenthet a KNDK-nak. Már a múlt héten is számos embert vettek őrizetbe Mun Ik Hvan phenjani látogatása kapcsán. A kormány jelezte, hogy további őrizetbe vételek várhatók. Mun Ik Hvan ellen is eljárás indul, mihelyt hazatér. A politikus, egyházi vezető jelenleg Tokióban tartózkodik; hazatérését csütörtökre jelezte előre. A Nemzeti Koalíció a Demokratikus Fejlődésért ez év elején jött létre mintegy kétszáz ellenzéki csoport egyesülésével. +++
1989. április 10., hétfő 18:37
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|