|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MTV MSZMP Bizottságának levele ...
"El kell számolnunk azzal, hogy társadalmunk előrehaladása
közreműködésünkkel valósult-e meg, vagy ellenünkre?
El kell számolnunk a válságért, amelyből most nagy
erőfeszítésekkel az egész nemzetnek kell kilábalnia."
SZER, Világhíradó:
Kizárt a párt
"Berecz
János úgy nyilatkozott, hogy esetleg még áprilisban visszaveszik az
MSZMP-ből tavaly kizárt Király Zoltánt, Bíró Zoltánt, Bihari
Mihályt és Lengyel Lászlót - akik közül viszont az utóbbi három
közölte, hogy már nem akar tag lenni, és úgy vélte, hogy negyedik
társuk sem."
|
|
|
|
|
|
|
A FIDESZ oktatáspolitikai vitája
|
1989. március 20., hétfő - A Fiatal Demokraták Szövetségének oktatáspolitikai csoportja hétfőn a HNF I. kerületi székházában ,,Iskola a láthatáron,, címmel vitát rendezett.
A független demokratikus szervezetek, pártok, egyesületek, valamint számos szakértő, pedagógus és diák részvételével zajló rendezvényen ismertették a FIDESZ oktatáspolitikai programtervezetének alaptéziseit. A tézisek legfontosabb mondandója, hogy az állami költségvetés tételei között részletesen szerepeljen az oktatás, s hogy az alapellátás összegét az állam minden állampolgárnak köteles legyen biztosítani. Javasolják, hogy minden nagykorú állampolgárnak legyen joga bankhitelt felvenni tanulási célokra. Ajánlják azt is, hogy az oktatási intézményeket teljesen vagy részlegesen finanszírozhassák magánszemélyek, jogi személyek, társadalmi szervezetek, alapítványok, egyesületek és önkormányzati szervek. Nincsen szükség a tankönyvek állami támogatására - szögezi le egyebek között a programtervezet. A leghangsúlyosabb - s a vitában a legtöbbet idézett - programpont, hogy az óvodák, iskolák és felsőoktatási intézmények létrehozásának és fenntartásának joga illessen meg minden nagykorú magyar állampolgárt és minden jogi személyt. A FIDESZ oktatáspolitikai elgondolásai szerint a minisztériumok információs bázisként, tanácsadó központként működhetnének, és ugyanakkor nincsen szükség a Tervhivatal és a tanácsok művelődési osztályainak ellenőrző és elosztó munkájára. Új oktatási törvény megalkotását javasolják, amelynek ideológiai megkötések nélkül kellene leírnia az állampolgárok jogait az oktatáshoz, az oktatási intézmények jogait és mindezek garanciáit. A vitában sokan bírálták az oktatás-művelődés mai, elhanyagolt állapotát, és próbáltak a legkülönbözőbb modellek, elképzelések, valamint hazai és külhoni oktatási kísérletek alapján kiutat keresni. (MTI)
1989. március 20., hétfő 20:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|