|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MTV MSZMP Bizottságának levele ...
"El kell számolnunk azzal, hogy társadalmunk előrehaladása
közreműködésünkkel valósult-e meg, vagy ellenünkre?
El kell számolnunk a válságért, amelyből most nagy
erőfeszítésekkel az egész nemzetnek kell kilábalnia."
SZER, Világhíradó:
Kizárt a párt
"Berecz
János úgy nyilatkozott, hogy esetleg még áprilisban visszaveszik az
MSZMP-ből tavaly kizárt Király Zoltánt, Bíró Zoltánt, Bihari
Mihályt és Lengyel Lászlót - akik közül viszont az utóbbi három
közölte, hogy már nem akar tag lenni, és úgy vélte, hogy negyedik
társuk sem."
|
|
|
|
|
|
|
Tüntetés a vízlépcső ellen
|
1989. március 6., hétfő - Figyelmeztető tüntetést szerveztek a Duna-mozgalmak képviselői hétfő délben a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium előtt. A Duna Kör, a Nagymaros Bizottság és a népszavazást követelők csoportjának állítása szerint ,,a minisztérium félrevezette a képviselőket, hamis jelentéseket terjesztett eléjük a Visegrád-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatban,,.
A többszáz főnyi tömeg előtt Vit László, a demonstráció szónoka reményét fejezte ki, hogy ismét az Országgyűlés napirendjére kerül a vízlépcső ügye, s felfüggesztik az építkezést. Követelte, hogy hozzák nyilvánosságra a beruházás valódi költségvetését. (MTI)
1989. március 6., hétfő 14:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|