|
|
|
|
Megnyílt a csillebérci tábor - NDK menekülteknek
|
1989. augusztus 23., szerda - Már csaknem kétszáz NDK-beli állampolgár költözött be a szerdán megnyitott csillebérci táborba - közölte az MTI munkatársának érdeklődésére Sztuchlik Rezső, a Vöröskereszt külügyi osztályvezetője. Hozzátette: az új tábor megnyitására azért volt szükség, mert a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett zugligeti szálláshely megtelt, összesen hatszázan tartózkodnak ott. A táborlakók száma egyébként egy hét alatt 180-ról 800-ra növekedett.
A Vöröskereszt illetékese elmondta, hogy a csillebérci úttörőtáborban akár ezer férőhelyet is ki lehet alakítani. Az ott tartózkodó NDK-beliek - akik nem kívánnak visszatérni hazájukba - napi háromszori étkezést kapnak, s 4-6 ágyas szobákban laknak. Egy ember napi ellátása 200 forintba kerül, s ehhez jön még a 90 forintos szállásdíj, mindezt a Vöröskereszt fizeti sürgősségi alapjából. Az NSZK Vöröskereszt azonban ígéretet tett arra, hogy megtéríti magyar társszervezete költségeit. Sztuchlik Rezső szólt arról is, hogy a táborba nemcsak érkeznek, hanem időnként távoznak is onnan NDK-beliek. Arról nincs információjuk, hogy hazautaznak-e, vagy pedig a ,,zöldhatárnak,, indulnak, de annyi bizonyos, hogy néhányan egy idő múlva visszatérnek átmeneti szálláshelyükre. (MTI)
1989. augusztus 23., szerda 13:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Fonyód, 67-32: Egy kérést szeretnék, hogyha közölnének a TV-be dr. Borda Józsefnek, hogy saját érdekében jelentkezzen a telefonszámon, mert elhagyta az autóstáskáját.
- 822-777: Mikor adják a Sivatagi show c. filmet.
- Dévényi Tiborral szeretnék találkozni, csütörtökön 3-kor a TV-ben barátnőmmel Nagy Katival, együtt.
- Hogy tudnak ilyen ócska, rossz műsort adni. Annyira majmolják a Nyugatot, hogy az embernek kinyilik a bicska a zsebében. Más nincs már csak rablás, meg gyilkolás ebbe az életbe? Meg a sok sport,
- 223-902: Nézem a műsort és Boldizsár Gábor mondja, hogy az orosz tanárokra nem lesz annyira szükség. Mi lesz most velük, munkanélkülivé válnak?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|