|
|
|
|
Az MSZMP a politikai egyeztető tárgyalásokról - Sajtótájékoztató (2. rész)
|
E döntéseket azonban kizárólag saját elhatározásából kívánja meghozni. Az MSZMP osztja az Ellenzéki kerekakasztal és a harmadik tárgyalófél nézetét, hogy minden törvényes keretek között müködő pártnak belátható időn belül biztosítani kell a müködéséhez szükséges alapfeltételeket. Ebben szerepet kell vállalnia a parlamentnek, illetve a kormánynak is. Ennek érdekében javasolta egy szakértői bizottság létrehozását a kormány illetékeseinek bevonásával, a pártok képviselőinek részvételével, amelyik meghatározná, hogy mit tekintsenek alapinfrastruktúrának és mit a működés elemi feltételrendszerének. Vitatott kérdés a tárgyalásokon a pártok munkahelyi működése. Fejti György leszögezte: az MSZMP a teljes jogegyenlőség híve, s ebben semmilyen törvényi diszkriminációt nem tud elfogadnia. Úgy véli, hogy nem szükséges szabályozni a pártok felépítésének, szervezeti rendjének kérdéseit - ez alapvetően belügy. Az MSZMP ma tradicionálisan munkahelyi elven épül fel, s ezen hajlandó változtatni. Radikálisan módosítani kívánja e pártszervezetek feladatkörét, azonban nem támogat semmiféle adminisztratív tilalmat. Néhány közhatalmi intézményben ugyanakkor hajlandó megfontolás tárgyává tenni, hogy meghatározott időn belül megszünteti a struktúrákatt. Vita alakult ki a pártok müködési finanszirozásának szabályozásáról is. Az MSZMP részletes szabályozást tart szükségesnek, a teljes nyilvánosság mellett. Véleménye szerint egy párt akkor lehet következetesen szuverén, hogyha müködését nem külföldi forrásokból finanszirozza. Különösen elfogadhatatlan lenne ilyen támogatás felhasználása a választások idején. Fejti György vágül kijelentette: bár elég nagyok még a nézetkülönbségek, ez nem akadálya a tárgyalások folytatásának, a kiegyensúlyozott kompromisszumok létrejöttének. Ehhez mindhárom fél jóhiszeműsége, megegyezési készsége szükséges. Tóth András, a KB osztályvezetője a választási törvény előkészítésével foglalkozó politikai egyeztetésről tájékoztatva elmondta, hogy számos kérdésben előkészítették a megállapodást, másokban közelítették az álláspontokat, s egy sor kérdésben az eltérő nézetek, törekvések ütköztetéséig jutottak. Utalt arra, hogy a békés átmenet kulcskérdése a szabad választások megtartása, amelyben mindhárom fél egyetért. (folyt.köv.)
1989. augusztus 2., szerda 20:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Fonyód, 67-32: Egy kérést szeretnék, hogyha közölnének a TV-be dr. Borda Józsefnek, hogy saját érdekében jelentkezzen a telefonszámon, mert elhagyta az autóstáskáját.
- 822-777: Mikor adják a Sivatagi show c. filmet.
- Dévényi Tiborral szeretnék találkozni, csütörtökön 3-kor a TV-ben barátnőmmel Nagy Katival, együtt.
- Hogy tudnak ilyen ócska, rossz műsort adni. Annyira majmolják a Nyugatot, hogy az embernek kinyilik a bicska a zsebében. Más nincs már csak rablás, meg gyilkolás ebbe az életbe? Meg a sok sport,
- 223-902: Nézem a műsort és Boldizsár Gábor mondja, hogy az orosz tanárokra nem lesz annyira szükség. Mi lesz most velük, munkanélkülivé válnak?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|