|
|
|
|
Utca keresztelés
|
München, 1989. július 21. (SZER, Világhíradó) - Gadó György kommentárját hallják arról, hogy indokolt-e megváltoztatni a Münnich Ferenc utca nevét. - Harmadszor ismételte meg a nemrég megalakult Magyar Október Párt azt az utcai akcióját, aminek során a budapesti belvárosban húzódó Münnich Ferenc utcát visszakeresztelte korábbi nevére, Nádor utcának. A megismétlés azért vált szükségessé, mert az egyik nap kiragasztott feliratokat másnapra a hatóság eltávolítatta. Másodjára is ugyan ez történt, és most - midőn e sorokat írom - nem tudom még, vajon harmadszorra másként esett-e. Van-e értelme ennek az akciónak, ennek a - mondhatnám úgy is - szívóskodásnak? Bizonyára sokan vélekednek úgy, hogy mihaszna dolog ez, felesleges kakaskodás, végtére is nem mindegy, mi a neve annak az utcának? Változtat ez valamin? Nincs fontosabb dolgunk, sürgetőbb bajunk? De ha már mindenáron meg akarják változtatni az utca nevét, miért nem az illetékes hatósághoz benyújtott petíció útján szorgalmazzák ezt, miért önkényes cselekvéssel akarnak célt érni? Magam is hajlamos lennék elfogadni ezeket az ellenvetéseket, de gondolkodóba ejt valami, az, ami a Kádár János temetése kapcsán mutatkozott meg. Nevezetesen az a törekvés, hogy összebékítsék a tüzet a vízzel, a forradalmat az ellenforradalommal. Az a törekvés, aminek a fennálló hatalom bizonyos körei adnak hangot, de aminek a társadalom egy része is hívéül szegődik, vagy inkább behódol, és aminek a lényege az, hogy 1956 forradalmának látszólagos tisztelete mellett fenntartsák a kádári ellenforradalom kultuszát. Ezt veszélyes törekvésnek tartom. Veszélyes azért, mert félrevezetheti a társadalom igazi demokráciát akaró erőit. Lefegyverezheti őket, elhitetve, hogy nem kell ide semmiféle elszánt ellenzéki tömegmozgalom, a mi felvilágosult és nagylelkű kommunista pártunk magától is kész végrehajtani a kívánt változásokat. Miközben ugye Kádár és fegyvertársai érdemét is elismerik, hiszen ők - úgymond - valójában ugyanazt akarták. (folyt.)
1989. július 21., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Fonyód, 67-32: Egy kérést szeretnék, hogyha közölnének a TV-be dr. Borda Józsefnek, hogy saját érdekében jelentkezzen a telefonszámon, mert elhagyta az autóstáskáját.
- 822-777: Mikor adják a Sivatagi show c. filmet.
- Dévényi Tiborral szeretnék találkozni, csütörtökön 3-kor a TV-ben barátnőmmel Nagy Katival, együtt.
- Hogy tudnak ilyen ócska, rossz műsort adni. Annyira majmolják a Nyugatot, hogy az embernek kinyilik a bicska a zsebében. Más nincs már csak rablás, meg gyilkolás ebbe az életbe? Meg a sok sport,
- 223-902: Nézem a műsort és Boldizsár Gábor mondja, hogy az orosz tanárokra nem lesz annyira szükség. Mi lesz most velük, munkanélkülivé válnak?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|