|
|
|
|
Honecker - Washington Post
|
Washington, 1989. június 11. vasárnap (AP/Reuter) - Erich Honecker üdvözölte George Bush amerikai elnöknek az európai hagyományos erők csökkentésére tett javaslatait és közölte: a keletnémet határőrök parancsot kaptak, ne oltsák ki azoknak az életét, akik megkísérelnek az NSZK-ba menekülni. Honecker elutasította Bush elnöknek a Berlini Fal lerombolására vonatkozó felhívását. Az NDK Államtanácsának elnöke a The Washington Postnak adott interjút, amelyet a lap vasárnap közölt.
Honecker szerint Bush elnök - aki a NATO május végi brüsszeli tanácskozásán terjesztette elő javaslatait - indítványával a Varsói Szerződés leszerelési javaslatai felé tett lépést. A sok vihart kavart rövid távú harcászati atomfegyverekről Honecker kijelentette: érdekeltek vagyunk ezeknek a fegyvereknek a fokozatos felszámolásában, s tudjuk, hogy egycsapásra ezt megtenni nem lehet. ,,Meg kell kezdeni a tárgyalásokat, csak így lehet látni, hogy mit lehet elérni - néha még meglepetések is előfordulhatnak,, - mondotta. Honecker kijelentette, hogy az NDK javítani kívánja kapcsolatait Nyugat-Európával és az Egyesült Államokkal, s e törekvésének részeként ,,humanizálni óhajtja a határfelügyelet rendszerét,,. Szerinte a keletnémet határőrök csak akkor lőhetnek a menekülő emberekre, ha ők maguk is veszélyben forognak - vagy ha egyenruhás katona akarja illegálisan átlépni a határt. Az NDK Államtanácsának elnöke arra nem tért ki, hogy ez a rendelkezés mióta van érvényben - jegyezte meg az AP; a hírügynökség szerint valószínűleg 1987-ben, Honecker nyugat-berlini látogatása előtt a jóindulat gesztusaként vezették be. A Fal építése, 1961 óta 190 ember halt meg, de 1987 óta egyetlen esetben bizonyosodott be, hogy a menekülőt lelőtték.+++
1989. június 11., vasárnap 11:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Fonyód, 67-32: Egy kérést szeretnék, hogyha közölnének a TV-be dr. Borda Józsefnek, hogy saját érdekében jelentkezzen a telefonszámon, mert elhagyta az autóstáskáját.
- 822-777: Mikor adják a Sivatagi show c. filmet.
- Dévényi Tiborral szeretnék találkozni, csütörtökön 3-kor a TV-ben barátnőmmel Nagy Katival, együtt.
- Hogy tudnak ilyen ócska, rossz műsort adni. Annyira majmolják a Nyugatot, hogy az embernek kinyilik a bicska a zsebében. Más nincs már csak rablás, meg gyilkolás ebbe az életbe? Meg a sok sport,
- 223-902: Nézem a műsort és Boldizsár Gábor mondja, hogy az orosz tanárokra nem lesz annyira szükség. Mi lesz most velük, munkanélkülivé válnak?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|