|
|
|
|
Aláírták az MSZMP és az EK megállapodását (1.rész)
|
1989. június 10., szombat - Megszületett a megállapodás az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal között a tárgyalások megkezdéséről. Fejti György, az MSZMP KB titkára, az Ellenzéki Kerekasztal 9 képviselője - Baranyai Tibor (Magyarországi Szociáldemokrata Párt), Fodor Gábor (FIDESZ), Hardi Péter (Független Kisgazdapárt) Kerényi Imre (Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája). Sólyom László (Magyar Demokrata Fórum), Szakolczai György (Keresztény Demokrata Néppárt), Tölgyessy Péter (Szabad Demokraták Szövetsége) Varga Csaba (Magyar Néppárt), Zétényi Zsolt (Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság), - a harmadik oldal részéről Berényi Ferenc (Münnich Ferenc Társaság), Gyurcsány Ferenc, (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség), Kemény Csaba (Baloldali Alternatíva Egyesülés), Kerekes Imre (Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége), Kukorelli István (Hazafias Népfront), Kósáné Kovács Magda, (Szakszerevezetek Országos Tanácsa,) Soósné Dobos Mária (Magyar Nők Országos Tanácsa) szombat délután a Központi Bizottság székházában kézjegyével látta el az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal megállapodását az érdemi, politikai tárgyalások megkezdéséről. Az ünepélyes aktust követően nemzetközi sajtótájékoztató kezdődött. (folyt.köv.)
1989. június 10., szombat 16:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Fonyód, 67-32: Egy kérést szeretnék, hogyha közölnének a TV-be dr. Borda Józsefnek, hogy saját érdekében jelentkezzen a telefonszámon, mert elhagyta az autóstáskáját.
- 822-777: Mikor adják a Sivatagi show c. filmet.
- Dévényi Tiborral szeretnék találkozni, csütörtökön 3-kor a TV-ben barátnőmmel Nagy Katival, együtt.
- Hogy tudnak ilyen ócska, rossz műsort adni. Annyira majmolják a Nyugatot, hogy az embernek kinyilik a bicska a zsebében. Más nincs már csak rablás, meg gyilkolás ebbe az életbe? Meg a sok sport,
- 223-902: Nézem a műsort és Boldizsár Gábor mondja, hogy az orosz tanárokra nem lesz annyira szükség. Mi lesz most velük, munkanélkülivé válnak?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|