|
|
|
|
A zöldek európai kongresszusa
|
László Balázs, az MTI ttudósítója jelenti:
Párizs, 1989. április 9. vasárnap (MTI-tud) - A környezetvédelmi mozgalmak és pártok képviselői növekvő önbizalomtól eltelt hangulatban fejezték be ötödik európai kongresszusukat Párizsban. A kongresszus ezúttal valóságos zöld internacionálévá lett, mert a mintegy húsz ország ezernél több küldötte között számos amerikai, dél-amerikai és afrikai ország is képviseltette magát. Három szovjet balti köztársaság és Lengyelország környezetvédő mozgalmai először jelentek meg az európai kongresszuson és mindjárt felvételt is nyertek a zöldek nemzetközi koordinációjába.
Antoine Waechter, a francia zöldek fiatal vezére zárszavában hangoztatta, hogy a környezetvédők olyan európai integrációt akarnak, amely nem kizárólag gazdasági célokat követ. ,,A régiók, a kultúrák Európáját akarjuk, amely mindenkinek biztosítja a kellő erőforrásokat anélkül, hogy közben tönkretenné bolygónkat.,, A zöldek még kongresszusukon is kerülni igyekeznek a hagyományos pártok eljárását, ezért határozatok helyett csak ,,időszerű indítványokat,, fogalmaztak meg. Ezek egyebek között azt a kívánságukat fejezik ki, hogy Európa ,,ne alakuljon harmadik katonai tömbbé,,, a szovjet tengerallattjáró katasztrófájával kapcsolatban sürgetik, hogy a haditengerészeti erőket is vonják be a leszerelési tárgyalásokba és Franciaország is vegyen részt az egész leszerelési folyamatban. Waechter megjósolta, hogy a júniusi európai parlamenti választások politikai földrengést jelentenek majd a zöldek előretörésével. A francia szavazatok 15-17 százalékára és akár 10 európai képviselőre számítanak. A háromnapos kongresszuson élénk viták folytak a zöldek kedvenc témáiról, a környezetvédelemről, a feminizmusról, az atomenergiáról, a demokráciáról, a regionalizmusról és a szolidaritásról. Az újonnan megjelent kelet-európai küldöttek általában sötét képet festettek hazájuk környezeti ártalmairól.+++
1989. április 9., vasárnap 20:04
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Fonyód, 67-32: Egy kérést szeretnék, hogyha közölnének a TV-be dr. Borda Józsefnek, hogy saját érdekében jelentkezzen a telefonszámon, mert elhagyta az autóstáskáját.
- 822-777: Mikor adják a Sivatagi show c. filmet.
- Dévényi Tiborral szeretnék találkozni, csütörtökön 3-kor a TV-ben barátnőmmel Nagy Katival, együtt.
- Hogy tudnak ilyen ócska, rossz műsort adni. Annyira majmolják a Nyugatot, hogy az embernek kinyilik a bicska a zsebében. Más nincs már csak rablás, meg gyilkolás ebbe az életbe? Meg a sok sport,
- 223-902: Nézem a műsort és Boldizsár Gábor mondja, hogy az orosz tanárokra nem lesz annyira szükség. Mi lesz most velük, munkanélkülivé válnak?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|