Rendszerváltás és az MTI

	MDF-nagygyűlés
(Gadó György) München, 1989. március 14. (SZER, Mai nap - késő esti adás) - A budapesti régi Sportcsarnokban aligha volt olyan sportesemény, mely ekkora és ilyen lelkes közönséget vonzott volna oda, mint ez a politikai esemény. Ugyanott, ahol néhány hónapja Grósz Károly mondta el fenyegető szavait a kommunista pártaktíva előtt a fehérterror veszélyeiről és egyebekről, most a Magyar Demokrata Fórum tartotta első országos gyűlését. Nemcsak a lelátók teltek meg zsúfolásig, nemcsak a lépcsőkön és az előtereken volt sűrű a közönség, de még ott is több százan álltak vagy ültek, ahol máskor a verseny, vagy mérkőzés zajlik. Az MDF szurkolói birtokukba vették a küzdőteret is - és ezt most jelképesen is mondom. Addig ostoroznak nemzetem, míg végre földobog szíved - idézte az est kezdetén a versmondó a költőt. Az itt összegyűlt sokaságot nem kellett buzdítani, végig együtt lélegzett a szónokokkal és fel- felzúgott a vastaps, amikor 1956 forradalmáról, Nagy Imréről, a lengyel szolidaritásról, vagy - távolabbi célként - a magyar semlegességről esett szó. El kell ismerni az előadók kiválóan beszéltek. Für Lajos, az MDF elnökségi tagja (... vételzavar...) a szónok magával ragadó erejével párosította, majd az utána szóló Csurka István a visszafogott indulat és a keserű gúny hatóerejével késztette helyeslésre a hallgatóságot. Ám ne higgyék, hogy a gyűlés lényegét holmi szónokias frázisok és puffogó deklamációk adták. Nem. Értékes gondolatok és gondolatilag megalapozott programszerű követélések kaptak itt hangot és a mintegy 2.500 főnyi közönség részéről helyeslő támogatást. Für Lajos rámutatott: a nemzet előtt lényegében hasonló feladatok állnak, mint 1848 forradalma idején. A függetlenségünket kell helyreállítanunk, le kell bontanunk egy életképtelen megcsontosodott struktúrát, fel kell zárkóznunk Európához, és az összmagyarság nemzeti arányaiban kell politizálni - csakhogy jóval súlyosabb feltételek közt, mint 140 évvel ezelőtti elődeinknek. Ilyen nehéz körülmények között sem lehet azonban alku tárgya az a három és fél millió magyar, aki önhibáján kívül antidemokratikus békediktátumok folytán került kisebbségi sorba. Nem alku tárgya a múltunk sem, az az ezer év, amely nemcsak a magyarságé, de mindenképpen Magyarország történelme volt. Az előadó erőteljes szavakkal követelte egy olyan országgyűlés megteremtését, amelyben szóhoz juthatnak az ország közéletében már jelentkező demokratikus reformerők. A Magyar Demokrata Fórum - mondotta - minden alkalommal elismétli a követelést: demokratikus és szabad választásokat, alkotmányozó nemzetgyűlést, s ha ez meglesz, úgy a jogállamiság első ténye lesz meg. Szólt arról is Für Lajos, hogy az MSZMP lehetségesnek mond egy koalíciót az MDF-el. Mi ezt nem tartjuk lehetségesnek - hangsúlyozta, és szavait vastaps követte. - Tárgyalni mindenkivel készek vagyunk, de semmiféle koalíciót, uniót, nemzeti bizottságot a választásokig, amelyen majd megméretnek a tárgyaló felek. A közönség erre a kijelentésre is vastapssal felelt. Ezután a krakkói katolikus lap, a Lad főszerkesztője tolmácsolta a lengyel demokraták üdvözletét. Szavai közben a tömeg előtt transzparenst bontottak ki, rajta e szavakkal: "Lengyel-magyar szolidaritás". A hallgatóság ujjongva fogadta a jelenetet és szívből köszöntette a vendéget, amikor az kijelentette: a lengyelek függetlensége és szabadsága szorosan összekapcsolódik a magyarokéval. A szívmelengető epizód után keserű mozzanat következett. Az elnöklő Lezsák Sándor két romániai magyar letartóztatásáról adott hírt: Lányi Szabolcs bukaresti egyetemi tanárt és Ferences Istvánt, a Csíkszeredán élő költőt azért fosztották meg szabadságuktól, mert kapcsolatot tartottak a bukaresti magyar követséggel. De, hadd térjek vissza az est fő eseményeihez: Csurka István a tőle megszokott dinamizmussal kezdte beszédét. Mint már Für Lajos, ő is kiemelte: a félelem még jelenlévő és szétsugárzó tényezője az életünknek, noha úgy tetszik, beszélni már szabad. De sokan mégsem mernek, sokan pedig értelmetlennek, hiábavalónak tartják, hogy szóljanak. Ma mindenki reformer - mondta gúnyosan Csurka - csak hát a nép hallgat. Mert a nyilvánosság ugyan sosem volt ilyen nagy, de nem volt ekkora a létbizonytalanság sem. Ha igaz lenne, hogy a nyomor elősegíti a kedvező politikai változást, akkor Romániában már 10 francia forradalomhoz hasonló megmozdulásnak kellett volna támadnia. De a nélkülözés közönyössé, a szegénység gyávává tesz. Nálunk a glasznoszty hatalmas műsorrá lett, amit a tömeg csak nézhet, miközben bíztatják, hogy örüljön, különben még ezt is visszaveszik tőle. Míg a párt összeszedte és kimazsolázta az összes alternatívok legmerészebb gondolatait - itt a hallgatóság gúnyosan felmorajlott - és úgy tesz, mintha mindent kész lenne megadni, a lényeges követelések elől elzárkózik. Addig nem lehet tárgyalni - folytatta Csurka -, amíg az egyik partner pisztolyt tart a nadrágzsebben. Elég volt abból, hogy a saját pénzünkből figyeltettek bennünket. Ha a Kádár-féle egypártrendszer a forradalom után a fegyverek begyűjtésével kezdődött, most kezdődjék a többpártrendszer is a fegyverek begyűjtésével. Le kell fegyverezni a 200 ezernyi kiváltságost, akinél fegyver van, és fel kell oszlatni a Munkásőrséget. De még ez sem elég a tárgyalásokhoz. Garancia kell arra, hogy az elnyomorodást legalábbis megállítják, ha már javulást nem ígérhetnek. Ha az infláció növekszik, akkor a független demokratikus szervezetek a politizálni kedvetlen és túlhajszoltságában kellő szabadidővel sem rendelkező nép körében nem verhetnek gyökeret. Végül nevetségessé válnak. Ez a visszarendeződésnek kedvez. Országos vitát és programot a szegénység terjedésének megállítására - sürgette Csurka István és hozzátette: el kell törölni a kiváltságokat. Áldozatokat csak az követelhet, aki maga is áldozatra kész. De hozott-e a hatalomban ülők osztálya áldozatokat? A kiváló író nagy tetszéssel fogadott és itt csak töredékesen ismertetett beszéde után, mely egyébként egy-két olyan megállapítást is tartalmazott, amellyel máskor szívesen vitába szállnék, az est befejezéseképpen Csengey Dénes a holnapi tüntetésről szólt röviden: - Nézzünk a provokátorok körmére, de tartsuk szem előtt, hogy nem a provokátorok ellen, hanem a március 15-e megünnepléséért megyünk az utcára - mondotta. +++ 1989. március 14., kedd
Vissza » A hírhez kapcsolódik »