|
|
|
|
Antall József Washingtonban (2. rész)
|
A délelőtt folyamán Boross Péter, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára tárgyalt William Websterrel, a CIA, a Központi Hírszerző Hivatal főigazgatójával. Amint Jeszenszky Géza külügyminiszter a magyar sajtónak elmondotta, a találkozó jelzi a bizalom fokát a két kormányzat között; közös cél, hogy felszámoljanak minden olyan tevékenységet, amelyet a két ország a másik részéről maga ellen irányulónak tekint. Napirenden volt az együttműködés továbbfejlesztése a bűnözés, a nemzetközi terrorizmus ellen, különös tekintettel arra, hogy növekednek Magyarország feladatai, hiszen az országon átutazó kivándorlók, menekültek közül ki kell szűrni a befurakodott bűnöző, terrorista elemeket.
Antall József a későbbiekben vezető republikánus szenátorokat fogadott, majd a washingtoni magyarság képviselőivel találkozik. A kormányfő közép-európai idő szerint este megkoszorúzza az Ismeretlen katona sírját, majd - ugyancsak az arlingtoni hősi temetőben - koszorút helyez el Stahel-Számwald Gyulának, az amerikai polgárháború magyar származású tábornokának sírján. A miniszterelnök ezt követően a képviselőház vezetőivel találkozik, s részt vesz a Capitoliumban a Központ a demokráciáért fogadásán a magyar vendégek tiszteletére.
George Bush amerikai elnök csütörtökön fogadja a magyar miniszterelnököt.
Jeszenszky Géza külügyminiszter szerdán a Heritage alapítvány politikai kutatóközpontjában tartott előadást a magyar külpolitika törekvéseiről, a közép-kelet-európai térség kérdéseiről. +++
1990. október 17., szerda 18:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 363-638: ma már sok véleményt hallottam az autópályadíjról, nekem is erről lenne véleményem. A kedélyek eddig is eléggé fölborzolódtak. Miért nem találnak ki olyan jegyeket, a BKV-hoz hasonlóan, ami rövidebb intervallumra szólnak. Miért nem gondolnak a kis keresetüekre, vagy a nyugdijasokra is. Pl. akinek nyaralója van, és csak azon az úton tudja megközelíteni, az általában csak szezonba megy, miért kellenne ilyen hosszú távra megvennie a jegyet?
- Közölni szeretném, hogy a Radványi és a Sugár Ági miért vannak a képernyőn. Két ilyen szörnyeteget még nem láttam. Először is tanuljanak meg beszélni, erről ennyit. Miért nincs a Takács Mari és a Tamási Eszter, aki a nézők kedvence"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|