|
|
|
|
- Radványi Miklós véleménye - 3. folyt.
|
- Egy pillanatra még visszatérve erre a kétszázezer aláírásra: ezen a petíción, hogyan lehetne az alkotmányjogászok nemzetközi független bizottságát összehívni, nem értek ehhez a témához, ön viszont jogász, hogyan lehet, ki kérhet meg egy ilyen bizottságot arra, hogy összeüljön? - Elsősorban a magyar kormány felkérhet nemzetközi jogászokat, és itt Amerikában én már beszéltem eggyel, Bruce Fine-nal, akit Magyarországon is jól ismernek, mert volt áprilisban egy ilyen alkotmányelőkészítéssel kapcsolatos nemzetközi konferencia, amit Kulcsár Kálmán hívott össze és Bruce Fine jelen volt. Ott előterjesztette a javaslatait, tehát úgy érzem, hogy Magyarországon is elfogadható lenne a személyisége. Nagyon kiváló amerikai alkotmányjogász. Ismerek két német alkotmányjogászt, akivel erről a kérdésről hétközben beszéltem, egy svájci és egy francia alkotmányjogásszal is beszéltem, tehát valójában ezek az úriemberek saját költségükön hajlandók lennének Magyarországra menni és megvizsgálni az aláírások hitelességét, ha a magyar kormány felkéri. Amennyiben nem kéri fel, mivel Magyarországon többpártrendszer van, az Országgyűlés megszavazta a törvényt, a Szabad Demokraták Szövetsége vagy bármelyik más párt is felkérhet egy nemzetközi bizottságot arra, hogy vizsgálja meg az aláírások hitelességét. - Erről van tudomása, erről a jogszabályról, erről a lehetőségről az ellenzéki csoportoknak? (folyt.)
1989. október 23., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 363-638: ma már sok véleményt hallottam az autópályadíjról, nekem is erről lenne véleményem. A kedélyek eddig is eléggé fölborzolódtak. Miért nem találnak ki olyan jegyeket, a BKV-hoz hasonlóan, ami rövidebb intervallumra szólnak. Miért nem gondolnak a kis keresetüekre, vagy a nyugdijasokra is. Pl. akinek nyaralója van, és csak azon az úton tudja megközelíteni, az általában csak szezonba megy, miért kellenne ilyen hosszú távra megvennie a jegyet?
- Közölni szeretném, hogy a Radványi és a Sugár Ági miért vannak a képernyőn. Két ilyen szörnyeteget még nem láttam. Először is tanuljanak meg beszélni, erről ennyit. Miért nincs a Takács Mari és a Tamási Eszter, aki a nézők kedvence"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|