|
|
|
|
MSZP-kongresszus - hétfői munkanap (4. rész)
|
A dokumentumok elfogadását követően - a korábban elfogadott munkarendtől eltérően - nem személyi kérdésekkel folytatta munkáját a Magyar Szocialista Párt kongresszusa. Bejelentések következtek, amelyek arról tájékoztatták a küldötteket, hogy a Platform az MSZMP-ért csoport feloszlott, valamint az 54 önálló kisiparos és vállalkozói alapszervezetet tömörítő szerveződés az alapszabály elfogadásával hivatalosan vállalkozói tagozatként; a Vidék esélyegyenlőségéért, valamint az Agrár és élelmiszergazdasági platform pedig - egyesülve - Vidék agrár-élelmiszerágazati platformként működik a továbbiakban. Ezután a küldöttek többsége (741) úgy döntött, hogy az új párt vezető szerveinek tisztségviselőit zárt ülésen választják meg. A szavazás során a döntéssel 426-an nem értettek egyet, és huszonketten tartózkodtak. Ezt követően Vitányi Iván ügyrendi javaslatot tett. Mivel a küldöttek arról értesültek - mondotta -, hogy Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Németh Miklós között ,,színfalak mögötti tárgyalások folynak,,, sőt egyesek szerint bizonyos ellentétek is felmerültek, ezért szükségesnek látta e híresztelések tisztázását. Azt kérte: a személyi döntések meghozatala előtt az érintettek a küldöttek előtt számoljanak be megbeszéléseik lényegéről. A kongresszus ezt a javaslatot elfogadta, erre a tájékoztatásra a zárt ülésen került sor. (foly.köv.)
1989. október 9., hétfő 13:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 363-638: ma már sok véleményt hallottam az autópályadíjról, nekem is erről lenne véleményem. A kedélyek eddig is eléggé fölborzolódtak. Miért nem találnak ki olyan jegyeket, a BKV-hoz hasonlóan, ami rövidebb intervallumra szólnak. Miért nem gondolnak a kis keresetüekre, vagy a nyugdijasokra is. Pl. akinek nyaralója van, és csak azon az úton tudja megközelíteni, az általában csak szezonba megy, miért kellenne ilyen hosszú távra megvennie a jegyet?
- Közölni szeretném, hogy a Radványi és a Sugár Ági miért vannak a képernyőn. Két ilyen szörnyeteget még nem láttam. Először is tanuljanak meg beszélni, erről ennyit. Miért nincs a Takács Mari és a Tamási Eszter, aki a nézők kedvence"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|