|
|
|
|
MSZP-kongresszus - Szűrös Mátyás (1. rész)
|
1989. október 8., vasárnap - Szűrös Mátyás, Hajdú-Bihar megyei küldött, az Országgyűlés elnöke a vasárnap délelőtti vitában elhangzott felszólalásában kijelentette: a Magyar Szocialista Párt életrehívása újabb, fontos állomás az ország demokratikus átalakulásában, egyben segíti Magyarország felzárkózását Európához is. Az európai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy egy életképes szocialista mozgalom nélkül nem valósítható meg a demokrácia. Leszögezte: a látványos és gyökeres változásoknak azt is szolgálniuk kell, hogy az új szocialista párt szervezeti felépítésében, szerveződési elveiben is más legyen elődjénél. Olyan pártot kell teremteni, amely programjában és vezetési összetételében egyaránt biztosítja a párt hosszabb távú versenyképességét, helytállását a választási küzdelmekben. Az MSZP-nek olyan szervezeti kereteket kell kialakítania, amelyek nem teszik lehetővé új oligarchia létrejöttét, éppen ellenkezőleg, a tagság akaratának érvényre juttatását biztosítják. További fontos követelményként jelölte meg Szűrös Mátyás a végrehajtó és az ellenőrző szervek elhatárolását. Ennek szellemében pontosan el kell különíteni a létrejövő elnökség és a választmány jogait, kötelezettségeit annak érdekében, hogy ne alakuljon ki ismét az a viszony, ami korábban a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság együttműködését jellemezte.
A szocialista pártnak fel kell készülnie arra is, hogy egy többpártrendszerű demokráciában egy lesz az egyenlők között, remélhetőleg az első az egyenlők között - tette hozzá. Úgy vélekedett: a politikai küzdelem és az érdekegyeztetés igazi színtere a jövőben az Országgyűlés lesz. A pártnak szervezeti felépítésében és vezetési elveiben erre a szempontra is messzemenően figyelnie kell. A közelgő választások különösen fontossá teszik, hogy a párt általános programja mellett egy ütőképes választási programot is dolgozzanak ki. A szervezeti kereteket egyben úgy kell kialakítani, hogy segítsék az izmosodó magyar többpártrendszerű demokrácia megerősödését, vagyis a szocialista párt szervezeti rendjének lehetővé kell tenni a többi demokratikus párttal és mozgalommal való együttműködést. Erre annál is nagyobb szükség lesz, mivel az egész nemzet érdekeinek körvonalazása, képviselete, a szabad, demokratikus Magyarország megteremtése csak együttesen lehetséges. (folyt.köv.)
1989. október 8., vasárnap 13:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 363-638: ma már sok véleményt hallottam az autópályadíjról, nekem is erről lenne véleményem. A kedélyek eddig is eléggé fölborzolódtak. Miért nem találnak ki olyan jegyeket, a BKV-hoz hasonlóan, ami rövidebb intervallumra szólnak. Miért nem gondolnak a kis keresetüekre, vagy a nyugdijasokra is. Pl. akinek nyaralója van, és csak azon az úton tudja megközelíteni, az általában csak szezonba megy, miért kellenne ilyen hosszú távra megvennie a jegyet?
- Közölni szeretném, hogy a Radványi és a Sugár Ági miért vannak a képernyőn. Két ilyen szörnyeteget még nem láttam. Először is tanuljanak meg beszélni, erről ennyit. Miért nincs a Takács Mari és a Tamási Eszter, aki a nézők kedvence"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|