|
|
|
|
- A Beszélő legújabb száma - 6. folyt.
|
Mert ma már csak a legcsökönyösebb ortodox kommunisták tagadják érvek híján is azt az egyértelműen bebizonyított gazdasági törvényt, hogy elosztható jövedelmet és ebből jóléti társadalmat csak annak a tőkének a profitjából lehet létrehozni, melynek hatékony működtetése elé nem gördítenek ideológiai akadályokat. Leghatékonyabban pedig akkor működik, ha annak tulajdonosa elsőrendűen érdekelt a tőke legnagyobb hozadékot biztosító befektetésében. A kollektív, végső esetben úgynevezett össznépi tulajdon a kezelőit pazarlásra, tisztességtelen egyéni haszonszerzésre csábítja. Ez a melegágya az érdektelenségnek, a fejlődésképtelenségnek, a hiánygazdaságnak, a korrupciónak. Ezért, és hogy az állam veszteségeit ne tudja szétteríteni a gazdálkodás egészére, kell döntően magántulajdonon alapuló gazdasági rendet létrehozni. Azért, mert szocialista viszonyok között nem alakulhat ki az emberi munka egyetlen, a társadalom valós ígényeit kifejező értékmérője, a szabad, mindenkinek esélyegyenlőséget biztosító piac. A szocialista piac azt jelenti: hiánygazdálkodás. Mert az állam szabadsága csak az állampolgárok szabadságának rovására növekedhet. Ezért kell megszüntetni az állam túlsúlyos voltát, és szerepének nagy részét a helyi önkormányzatokra ruházni. Így válik lehetővé az egyéni szabadságjogok kiteljesülése. Azért, mert jóléti társadalmat csak a szabad állampolgárok szabad tevékenységével lehet megvalósítani. Az ennek megfelelő egyetlen társadalmi rend pedig a polgári demokrácia. Mert szeretnénk, hogy gyermekeinknek megadassék ez a szabadság és jólét, amit mi a megnyomorított gondolkodásunkkal elképzelni sem tudunk. Azért, mert elég volt a hazugságokból, az elnyomásból, a kilátástalanságból, az ostobaságból, a bizalmatlanságból, a földhözragadt primitívségből. (folyt.)
1989. október 4., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 363-638: ma már sok véleményt hallottam az autópályadíjról, nekem is erről lenne véleményem. A kedélyek eddig is eléggé fölborzolódtak. Miért nem találnak ki olyan jegyeket, a BKV-hoz hasonlóan, ami rövidebb intervallumra szólnak. Miért nem gondolnak a kis keresetüekre, vagy a nyugdijasokra is. Pl. akinek nyaralója van, és csak azon az úton tudja megközelíteni, az általában csak szezonba megy, miért kellenne ilyen hosszú távra megvennie a jegyet?
- Közölni szeretném, hogy a Radványi és a Sugár Ági miért vannak a képernyőn. Két ilyen szörnyeteget még nem láttam. Először is tanuljanak meg beszélni, erről ennyit. Miért nincs a Takács Mari és a Tamási Eszter, aki a nézők kedvence"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|