|
|
|
|
- A prágai helyzet - 1. folyt.
|
Kakukk György András, akiről már tegnapi tudósításomban elmondtam, hogy egyike volt azon magyarországi küldötteknek, akiket a cseh hatóságok már a határról visszafordítottak, beszámolt arról, hogy a Fidesz állandó kapcsolatban van a magyar hatóságokkal, mi több, a prágai magyar főkonzullal, Taba Lajossal is. Róla érdemes megjegyezni, hogy neve néhány évvel ezelőtt bejárta a világsajtót, mert egy terroristák által eltérített MALÉV-gép megmentésében akkor kulcsszerepet játszott. Taba konzul most Prágában kitartóan követeli a magyar állampolgárok azonnali szabadon bocsátását. Amikor ezt a tudósításomat adom, mintegy 100 fős csoport gyűlt már össze a követség előtt és az a szándékuk, hogy éhségsztrájkkal egybekötött tüntetésüket addig folytatják, míg társaik ki nem szabadulnak. A követséget egy tucatnyi magyart rendőr őrzi, akik szemmel láthatóan szimpatizálnak a tüntetés célkitűzéseivel. Egyikük elárulta, hogy már két idegen akcentussal beszélő egyén hívta fel őket, persze névtelenül, bejelentve, hogy háromkor, a tüntetés megkezdésekor a követség felrobban. Három óra elmúlt, és jelenthetem, semmi efféle nem történt. +++
1989. augusztus 22., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 363-638: ma már sok véleményt hallottam az autópályadíjról, nekem is erről lenne véleményem. A kedélyek eddig is eléggé fölborzolódtak. Miért nem találnak ki olyan jegyeket, a BKV-hoz hasonlóan, ami rövidebb intervallumra szólnak. Miért nem gondolnak a kis keresetüekre, vagy a nyugdijasokra is. Pl. akinek nyaralója van, és csak azon az úton tudja megközelíteni, az általában csak szezonba megy, miért kellenne ilyen hosszú távra megvennie a jegyet?
- Közölni szeretném, hogy a Radványi és a Sugár Ági miért vannak a képernyőn. Két ilyen szörnyeteget még nem láttam. Először is tanuljanak meg beszélni, erről ennyit. Miért nincs a Takács Mari és a Tamási Eszter, aki a nézők kedvence"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|