|
|
|
|
István, a király - kétszázadszor
|
1989. május 18., csütörtök - Kétszázadik alkalommal mutatta be a Nemzeti Színház csütörtökön Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját, az István, a királyt. A mű Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készült, s Kerényi Imre rendezte. Premierje 1985 szeptember 21-én volt, s mostanáig mintegy 170 ezren látták. A kettős szereposztásban színre került darabban Istvánt Bubik István, illetve Hirtling István, Saroltot a már elhunyt Szemes Mari, illetőleg Császár Angéla személyesítette meg. A jubileumi előadáson Istvánt Hirtling István, Saroltot Papadimitriu Athina, Gizellát Juhász Róza, Asztrikot Rubold Ödön, Koppányt Vikidál Gyula, Tordát Ivánka Csaba, Rékát Kubik Anna játszotta-énekelte. Az ünnepi előadás előtt Szabó István, a Művelődési Minisztérium színházi osztályának vezetője nívódíjat adott át a kiváló produkcióért.
A darab a hazai, telt házat vonzó sikerek mellett jelentős nemzetközi elismerést váltott ki Kölnben, Berlinben, Baden bei Wienben. Az előadást itthon a jövő évadtól - az eddigi négy alkalom helyett - havonta hatszor láthatja a közönség. (MTI)
1989. május 18., csütörtök 20:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 363-638: ma már sok véleményt hallottam az autópályadíjról, nekem is erről lenne véleményem. A kedélyek eddig is eléggé fölborzolódtak. Miért nem találnak ki olyan jegyeket, a BKV-hoz hasonlóan, ami rövidebb intervallumra szólnak. Miért nem gondolnak a kis keresetüekre, vagy a nyugdijasokra is. Pl. akinek nyaralója van, és csak azon az úton tudja megközelíteni, az általában csak szezonba megy, miért kellenne ilyen hosszú távra megvennie a jegyet?
- Közölni szeretném, hogy a Radványi és a Sugár Ági miért vannak a képernyőn. Két ilyen szörnyeteget még nem láttam. Először is tanuljanak meg beszélni, erről ennyit. Miért nincs a Takács Mari és a Tamási Eszter, aki a nézők kedvence"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|