|
|
|
|
Tanjug - magyar sajtó
|
Budapest, 1989. április 6. (Tanjug) - A Tanjug jugoszláv hírügynökség csütörtökön hosszú cikkben méltatja a nagyobb magyar sajtószabadság kialakulását. Elöljáróban emlékeztet arra, hogy március 15-én az alternatív mozgalmak jelképesen lefoglalták a televíziót és 12 pontjukban követelték a sajtószabadságot és azt, hogy a rádió, a TV és az MTI az egész nemzetet szolgálja. Két héttel később az MSZMP KB megállapította, hogy a pártértekezlet óta a nyiltság betört a közéletbe, de lényegében még nem jöttek létre a különböző nézetek zavartalan kifejezésének feltételei.
Bár a sajtószabadság elvét már az 1949-es alkotmány is tartalmazta, a gyakorlatban fékek és öncenzúra működtek - állapítja meg a jugoszláv hírügynökség. A központosított rendszert bürokratikus uton fenntartó Tájékoztatási Hivatalt csak tavaly szüntették meg, de az elmúlt években már sok minden megváltozott a magyar sajtóban. Megjelentek az egykori tabutémák, felléptek régóta hallgatásra ítélt emberek és napvilágot láttak az első független újságok is. Immár semmit sem lehet eltussolni annál is kevésbé, mert az újonnan alapított mozgalmak helyet szereztek maguknak a nemzeti hírügynökség kiadványaiban is. A Tanjug Berecz Jánosnak a KB plénumon elhangzott szavait idézve utal arra, hogy a készülő tájékoztatási törvény biztosítja a szabad vélemény-nyilvánítást, feltéve, hogy az nem sérti mások jogait, és az MSZMP már nem adminisztratív eszközökkel akarja elhallgattatni a különböző nézeteket, hanem jelenlétét politikai tevékenységgel szeretné erősíteni a sajtóban. Ehhez - mint Berecz János mondotta - a vezetésnek meg kell változtatnia magatartását, és az újságírókat a közös harcban igazi partnerként kell kezelnie. A jugoszláv hírügynökség összefoglalásképpen leszögezi, hogy elmúlt az az idő, amikor a tájékoztató eszközök úgy ábrázolták a valóságot, ahogy a vezetés akarta láttatni. A régi modell széthullott, de az új még nem készült el és az átmeneti időszak veszélyei most mutatkoznak meg. Erre utalt Grósz Károly, amikor rádiónyilatkozatában felhívta a figyelmet arra, hogy egyes ujságírók nem gyakorolnak elég (ön)fegyelmet és az egyszerű munkásokról írott meleghangú cikkek helyett a szenzációkat hajhásszák. Az új programban a pártsajtóra - amelynek példányszáma drasztikusan visszaesett - az a különleges feladat hárul, hogy gyakrabban adjon helyt a tagság eddig elhanyagolt nézeteinek, illetve a nyilt vitáknak - írja befejezésül a Tanjug. +++
1989. április 6., csütörtök 18:53
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 363-638: ma már sok véleményt hallottam az autópályadíjról, nekem is erről lenne véleményem. A kedélyek eddig is eléggé fölborzolódtak. Miért nem találnak ki olyan jegyeket, a BKV-hoz hasonlóan, ami rövidebb intervallumra szólnak. Miért nem gondolnak a kis keresetüekre, vagy a nyugdijasokra is. Pl. akinek nyaralója van, és csak azon az úton tudja megközelíteni, az általában csak szezonba megy, miért kellenne ilyen hosszú távra megvennie a jegyet?
- Közölni szeretném, hogy a Radványi és a Sugár Ági miért vannak a képernyőn. Két ilyen szörnyeteget még nem láttam. Először is tanuljanak meg beszélni, erről ennyit. Miért nincs a Takács Mari és a Tamási Eszter, aki a nézők kedvence"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|